Szabadság tér: kifárasztásra játszik a kormány

A rendszer meghátrált – így értékelte Lovas Zoltán újságíró, a tüntetések egyik szervezője, hogy a módosított határidőre, most szombatra sem készül el a német megszállási emlékmű a Szabadság téren. A demonstrálók közben egyre-másra kapják a rendőrségi idézéseket.

Pénteken is közel százan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a történelemhamisítónak tartott sasos-arkangyalos szobor ellen. Az előző napi demonstrációtól eltérően a rendőrség ezúttal kevésbé próbálta akadályozni, hogy a tüntetők uniós és magyar papírzászlókat tűzzenek ki az építési terület körüli kordonra. Ha már így alakult, feliratokat is kiragasztottak: „Jogállamot!", „Demokráciát!", „Nem leszünk Horthy katonái", „Európában maradunk".

A szokásos élőlánc azonban félbeszakadt: néhány tüntető fogta magát, és beállt a rendőrsorfalba. Mécs Imre élénk beszélgetést folytatott az előtte álló rendőrrel, aki némileg zavartan magyarázta, hogy a tüntetőket nem szabad a kordonhoz engedniük. Azzal viszont egyetért – állapította meg –, hogy demokráciára van szükség. Elvégre a rendőrök is ugyanezt akarják.

Közben a hangfalakból Bródy János dala szólt: „lesz még magyar köztársaság". A csoportosulástól kissé távolabb az egyik rendőr önfeledten fütyülte a dallamot.

A megszállási emlékművet eredetileg március 19-én kellett volna átadni, a kormány aztán május 31-ig tolta ki a határidőt. A szobrot eddig nem szállították ki a helyszínre, fizikai képtelenség lenne szombatra végezni a munkával. Egyébként is: a hétvégén belvárosi fesztivált rendeznek a kerület több pontján, így a Szabadság téren is.

Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő nemrég úgy nyilatkozott lapunknak, hogy június 15-ig meghosszabbították az építkezésre kiadott területfoglalási engedélyt. Lovas Zoltán mindezt egyfajta fordulópontnak, a rendszer meghátrálásának nevezte.

A külső okok között említette Németország és az Egyesült Államok rosszallását, valamint az amerikai szenátorok levelét, amely a magyar kormányt elképzelése felülvizsgálatára kérte. A belső okok közé sorolta, hogy a Medián felmérése szerint a magyar társadalom rendkívül megosztott az emlékmű ügyében. (A vizsgálat adataiból kitűnik, hogy ebben a formájában a fideszes szavazók egy része is ellenzi a szoborállítást.) Az újabb kormányzati halasztásban nyilván szerepet játszanak a Szabadság téren több mint másfél hónapja zajló tüntetések is.

A kérdés az, hogy mi várható, mennyit hátrál a rendszer. Több forgatókönyv is lehetséges, Lovas Zoltán elképzelhetőnek tartja például, hogy változik majd a szobor koncepciója. Úgy vélte, a kormány kifárasztásra is játszik: abban reménykedik, hogy a nyár beköszöntével szép lassan kifulladnak a tüntetések. „Nagyot fognak csalódni!" – üzente a kormánynak.

Zoltai Andrea, az egyik szervező köszönetet mondott a demonstrációk résztvevőinek. Név szerint említette – többek között – Suchman Tamás volt szocialista minisztert, aki saját pénztárcájából fedezi a tüntetésekkel járó költségeket.

A rendezvény végül Hyde Parkká alakult: bárki felszólalhatott, akinek kedve volt hozzá. Korábban Takács József László irányította – méghozzá szakszerű módon – a kordonbontásokat. Elmondta, hogy a minap rendőrautó jött érte. Bevitték az V. kerületi kapitányságra, ahol két idézést is a kezébe nyomtak. Lapunknak később elmesélte, hogy az egyiket azért, mert valamelyik demonstráción felült a kordon tetejére. (A kezében akkor magyar zászlót tartott, rajta a szöveggel: „Orbán, takarodj!") A gyanúsítás szerint megsértette az építési területre szóló birtokvédelmi határozatot.

A másik kicsit komolyabb ügy: a kordonbontás károkat okozott, az újbóli összeszerelés költségeit akarják ráverni. Közlése szerint a rendőröktől azt a tájékoztatást kapta, hogy több mint egymillió forintról van szó.

Bárdos Deák Ágnes, a legendás Kontroll Csoport énekese – a „törzstüntetők" egyike – felidézte, hogy 1981-ben ugyanígy, a lakásáról vitték be a rendőrök. „Aki azt meri mondani, hogy ez nem diktatúra, kapja be!" – jelentette ki. Mert attól még – tette hozzá –, hogy nem fegyverrel tartják életben, ma diktatúra van Magyarországon.

A tüntetők amúgy garázdaság miatt és más jogcímeken sorban kapják az idézéseket a rendőrségtől.

A tiltakozások hétfőn folytatódnak. A demonstrációk hétfőtől csütörtökig kora este fél hatkor, pénteken az eddigi időpontnál egy órával később, fél ötkor kezdődnek. Magyar Fruzsina elmondta, hogy a szervezők egész nyárra tüntetést jelentettek be a Szabadság térre, amit a rendőrség tudomásul vett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.