Szabadság tér: a múltat végképp elmosni

Azt állítja Körmendy Zsuzsanna a Magyar Nemzet vezércikkében (a Szabadság téri emlékmű építése elleni tiltakozásról), hogy „az ellenzék képtelen belenyugodni vereségébe, és ezért egy időtlenített kampány részeként csökönyösen kitart amellett, hogy a kormány kvázi dicsőítő szándékkal állít emlékművet a megszállásnak".
Ezzel szemben a tény az, írja Facebook-oldalán Magyar Fruzsina dramaturg, az "elátkozott" emlékművet ellenző demonstráció egyik szervezője, hogy sem a tiltakozó kampány résztvevői, sem a vereségébe beletörődni képtelen ellenzék nem állította soha, hogy a kormány szándéka a német megszállás dicsőítése, csupán azt, hogy a tervezett emlékművel elmosnák a Horthy-rendszer és a deportálásban részt vevők felelősségét a bekövetkezett nemzeti tragédiában.

Jellemző egyébként, jegyzi meg Magyar, hogy az emlékmű felállításáról szóló kormányrendelet 2013. december 31-én a következő címmel jelent meg: „A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről".

Az akkor elkezdődött tiltakozások nyomán azonban nyilván érezték, hogy a „német megszállásnak emléket állító" kifejezés enyhén szólva is félreérthető, és 2014. február 19-én új kormányhatározatot tettek közzé, amelynek címében már az szerepel, hogy „Magyarország német megszállása áldozatainak" állítanak emléket. Ami egyébként már rendben volna, csak az nem mindegy, milyet. De hátha a tiltakozások hatására nemcsak a kormányhatározat címét módosítják, hanem az emlékművet is - zárja írását Magyar Fruzsina.

A Gerő András történésszel készült interjúnk Orbán Viktor szoborvédő leveléről itt olvasható.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.