Szabadlábon védekezhet a volt józsefvárosi jegyző

Szabadlábra helyezte a bíróság a szerdai meghallgatás után a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított volt józsefvárosi jegyzőt, X. Juditot, és két társát, V. Katalin jegyzői referenst, valamint K. Béla vállalkozót, akiket hétfőn vett őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

A bíróság semmiféle kényszerintézkedést (sem házi őrizet, sem lakhely elhagyási tilalom elrendelését) nem tartott indokoltnak az ügyben – tudta meg lapunk X. Judit védőjétől.

A Fővárosi Főügyészség ugyanakkor fenntartja korábbi álláspontját, miszerint a gyanúsítottak szabadlábon hagyása veszélyeztetheti a nyomozás sikerét, mivel tartani lehet attól, hogy még nem azonosított bűntársaikkal összebeszélnek, bizonyítékokat semmisítenek meg, ezért mindhárom gyanúsított vonatkozásában fellebbezést jelentett be az ügyész. Döntés a kialakult bírósági gyakorlat szerint két héten belül várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.