Szabadlábon a Globex volt vezetői
Szabadlábra helyezte a Globex egykori vezetőit szerdán a Legfelsőbb Bíróság. Postáné Vellai Györgyike és Vajda László ügyében új bírósági eljárást rendeltek el.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla egy éve jogerősen Postáné Vellai Györgyikét hét, Vajda Lászlót pedig hat év börtönre ítélte. Ez ellen azonban a jogerős szabadságvesztésüket töltő vádlottak és védőik felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amely alapján az LB szerdán hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet és elrendelte a szabadlábra helyezést. Ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.
A Globex cégcsoport, mint arról korábban beszámoltunk, több mint hétmilliárd forintos kárt okozott kisbefektetőknek és önkormányzatoknak. A 1998 szeptembere óta tartó ügyben tizenöt embert gyanúsítottak meg többrendbeli sikkasztás, hűtlen kezelés és okirathamisítás miatt. A Globex cégcsoport luxusházak építésével, valamint értékpapírok forgalmazásával és kezelésével foglalkozott, és miután nem volt elegendő forrásuk, kisbefektetőik értékpapíjait élték fel, de számos önkormányzattól is összességében milliárdokat sikkasztottak az ítélet szerint. Vellai Györgyit és Vajda Lászlót végül nemzetközi körözés alapján, Németországból hozták haza.