Szabad kritizálni a közmédiát?

Az EBESZ sajtószabadság-képviselője is megszólalt a Balavány-ügyben, Dunja Mijatovic az internet szabadságát félti a szókimondó blogger ellen indult MTI-s per miatt.

Dermesztő hatással lehet az internetszabadságra, és korlátozhatja a médiapluralizmust a világhálón a Balavány-per –figyelmeztetett Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, arra reagálva, hogy a Magyar Távirati Iroda tízmilliós kártérítési pert indított az őket nyilvánosan kritizáló Balavány György újságíró ellen. "A magyar médiatörvény közelmúltbeli módosításai után ma az internet az a fő fórum, ahol még plurális viták folyhatnak és értekezések jelenhetnek meg. A blogszféra gyengítése tovább rontaná a szólásszabadság helyzetét ebben az országban" – fogalmazott az MTI által is közzétett közleményében Dunja Mijatovic.

A hírügynökség Balavány György – a HVG Online állandó bloggere, aki kétszer is megkapta a Minőségi Újságírásért díjat – két blogbejegyzése miatt indított kártérítési pert. Az MTI többek között azt kifogásolta, hogy az "Elegem van a közszolgálatból" című cikkében Balavány azt írta: "a közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzükből hazudnak nekünk", illetve hogy a közszolgálati média "egyoldalú tájékoztatásért, sőt álhírek terjesztéséért" és "dühítően ostoba" tartalmak közléséért perelhető lenne a médiahatóságnál. Szintén sértőnek ítélte a hírügynökség a "Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal" című cikkének "az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudik" mondata (utóbbi cikk Thész Gabriella a Magyar Rádió Gyemekkórusának vezetőjének elbocsátásról és az MTI ezzel kapcsolatos félretájékoztatásáról szólt). Ezekkel a mondatokkal a kereset szerint Balavány megsértette az MTI "jó hírnevét".

Balavány György felháborítónak nevezte a keresetet a Hvg.hu-n, amelyet szerinte bármelyik újságíró ellen be lehetne nyújtani. "Hihetetlen, hogy állami és közmédia sajtószabadság teljes eltörlésére törekszik". Blogbejegyzésében pedig azt üzente: "nem én vagyok a célkeresztben, hanem minden újságíró, sőt minden gondolkozó ember, aki nyíltan kritikát gyakorol a – hm –, az igazság nem minden részletét kibontó közmédiával szemben. Azt akarják, hogy ijedjetek meg."

Balavány György jogi képviseletét az LMP-s Schiffer András vállalta el, aki szerint "a publicista által megfogalmazott vélemények messze a szólásszabadság határain belül vannak, és az MTI eljárása nagyon hasonlít azokra a törekvésekre, amellyel a fideszes kormányzat a média- és szólásszabadságot korlátozni próbálja".

Szalai Annamária, az NMHH elnöke nyilatkozik a Kossuth Rádió élő műsorában Keresztes Ilona és Süveges Gergő műsorvezetőknek a közmédia napján
Budapest, 2012. szeptember 8. Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke nyilatkozik a Kossuth Rádió élő műsorában Keresztes Ilona és Süveges Gergő műsorvezetőknek a közmédia napján, a budapesti Millenáris parkban 2012. szeptember 8-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.