Szabad a pálya a földről szóló népszavazás előtt

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami földek értékesítésének tilalmáról, miután a Kúria kedden úgy döntött, hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést.
A kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be, s úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjainak többsége tavaly november 30-án arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, írja a Magyar Nemzet, hogy a kezdeményezés a költségvetési törvényt érinti, megfogalmazása pedig nem egyértelmű.

Az NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, a Kúria pedig kedden – az internetes oldalán közzétett végzése szerint – megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapos, és hitelesítette a kérdést.

A Kúria döntése jogerős, azt meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben. A megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.