Súlyos pénzelvonás fenyegeti a kisebbségeket Budapesten

A fővárosi kisebbségi önkormányzatok szerint a működésüket fenyegeti a Budapest költségvetésében tervezett jelentős forráselvonás. A kisebbségek képviselői erről a főváros jogi, ügyrendi, kisebbségvédelmi bizottságának hétfői informális ülésén beszéltek.

A Kaltenbach Jenő (LMP) elnökletével működő bizottság azért nem volt határozatképes, mert a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt az ülésen; az egyetlen megjelent kormánypárti képviselő is rövid idő elteltével távozott.

A határozatképtelenség megállapítása után a képviselők és a meghívott fővárosi kisebbségi vezetők informális ülést, mint mondták, konzultációt tartottak. Ezen nem csak azt sérelmezték, hogy a tavalyi mintegy 120 millió forintról a felére csökkentenék a működési támogatásukat, hanem azt is, hogy már a büdzsé koncepciójának elkészítésénél sem egyeztettek velük, pedig ez jogszabályi kötelezettség.

Tisztában vannak azzal, hogy a főváros nehéz pénzügyi helyzetben van, és nem vitatják, hogy számos más területre is kell a pénz, ám úgy vélték: belső átcsoportosításokkal még lehetne javítani a helyzetükön. A támogatás mértékével kapcsolatban úgy fogalmaztak: az számukra a "lenni vagy nem lenni" kérdése.

Kaltenbach Jenő ezzel kapcsolatban azt közölte: fenntartják a költségvetési koncepcióhoz már beterjesztett módosító indítványukat.

Bihary Gábor (MSZP) alelnök pedig azt hangoztatta: addig van mozgástér a költségvetésen belül, amíg a főváros nem csak kötelező feladatokat lát el. Hozzátette: a mozgástéren belül minden csak "politikai döntés" kérdése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.