'Súlyos örökség a kommunizmus'

Száznál is többen gyűltek össze kedd este a Terror Háza Múzeum előtt, hogy gyertyát gyújtsanak, fejet hajtsanak a kommunizmus áldozatainak emléknapján a kormány hivatalos megemlékezésén. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egyebek mellett arról beszélt: ha már megbüntetni nem lehet, legalább meg kell nevezni a kommunista bűncselekmények elkövetőit.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszédében úgy fogalmazott: „A kommunizmus bűneivel való szembenézést nem úszhatjuk meg. Tartozunk vele a több mint százmillió áldozatnak, magunknak, gyermekeinknek, unokáinak. Még akkor sem úszhatjuk meg, ha ez a szembenézés még ma sem mindenki számára természetes. Azért nem, mert amíg a nácizmus égbekiáltó bűnei felett közvetlenül a második világháborút követően ítéletet hozott a nemzetközi közvélemény, a nemzetközi katonai bíróság, addig a kommunizmus által elkövetett bűncselekményekről, melyek semmivel sem voltak kevésbé emberellenesek, a szabad világ képviselői a mai napig nem hirdettek hasonlóan szigorú ítéletet. Ezért aztán a kommunizmusnak még napjainkban is vannak hívei.”

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szólt arról is: amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk, nemcsak azokra kell gondolnunk, akiket politikai nézetei, keresztény hitük, származásuk, múltjuk, neveltetésük miatt gyilkoltak meg, hanem azokra is, akiket megaláztak, megtiportak, akikeket elkergettek a földjeikről, akiknek elvették a jövőjét.

„Amikor a kommunizmus áldozatairól beszélünk, akkor valójában egyedi sorsok, történetek, fájdalmak sodródnak össze a nemzet történelmében” – fogalmazott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki beszédében felelevenítette, hogy nagyapja boltját államosították, de ők „még szerencsések” voltak, mert családjukban nem végeztek ki senkit. Navracsics annak kapcsán, hogy ki is tekinthető a kommunizmus áldozatának, feltette a kérdést: megúszták-e vajon a kommunizmust azok, akiket nem végeztek ki, de „belekompromittálták” őket besúgásba, aljas alkukba?

A kommunizmust súlyos örökségnek nevező miniszterelnök-helyettes kitért arra is: „Miközben az összes bestiális náci bűncselekmény elkövetőit ismerjük, aközben a kommunista bűncselekmények elkövetőinek jelentős részét még csak nem is neveztük meg. Ha már megbüntetni nem tudjuk őket, legalább tudjuk, hogy kik azok.” A tárcavezető fontosnak tartja azt is, hogy megértessük Nyugat-Európával és a következő nemzedékekkel, mit jelent a kommunizmus áldozatának lenni.

A megemlékezésen – amelyen beszédet mondott Horváth János, az Országgyűlés korelnöke is – a résztvevők, mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök, gyertyát helyeztek el a Terror Háza Múzeum előtt, a Hősök Falánál.

Egy megemlékező mécsest helyez el a Hősök Falánál a kommunizmus emléknapján a kormány hivatalos megemlékezésén, a Terror Háza Múzeumnál 2014. február 25-én
Budapest, 2014. február 25. Egy megemlékező mécsest helyez el a Hősök Falánál a kommunizmus emléknapján a kormány hivatalos megemlékezésén, a Terror Háza Múzeumnál 2014. február 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.