Sukoró: az MSZP támogatja a vizsgálóbizottság felállítását

Többek között meg akarják tudni, pontosan miről tárgyalt Robert Lauder üzletember és Orbán Viktor. Arra is kíváncsiak, hogy ki kezdeményezte a találkozót, és készült-e arról jegyzőkönyv.

Az MSZP támogatni fogja a sukorói ügyet vizsgáló parlamenti bizottság felállítását - mondta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán. A szocialista politikus hozzátette: 2009 nyarán támogatták a Fidesz által kezdeményezett, hasonló célú bizottságot is, de hiába született annak felállításáról parlamenti határozat, a testület nem kezdhette meg munkáját, mert a Fidesz nem delegált tagokat.

Szabó Zoltán egyúttal üdvözölte, hogy az ügyészség gyorsan reagált a Sukoróra tervezett King's City kaszinó ügyében az újabb fejleményekre, de azt kevésbé tartotta érthetőnek, hogy miért az azt megvalósítani szándékozó Robert Laudernél kezdik az ügy felgöngyölítését. Reményének adott hangot, hogy az ügyészség meghallgatja Martonyi János külügyminisztert és Orbán Viktor kormányfőt is.

A politikus azt mondta: a hírek szerint Orbán Viktor és Ronald Lauder találkozóján a Fidesz elnöke nehezményezte, hogy habár több magyarországi kaszinóberuházás is előkészületben volt, de csak ehhez az egyhez nem kértek tőle támogatást. Szabó Zoltán ezért szeretné, ha az ügyészségi vizsgálat kiterjedne arra is, milyen segítséget kért és milyenre kapott ígéretet Orbán Viktortól a három másik kaszinó beruházója.

Szabó Zoltán kitért arra is, hogy meg akarják tudni, pontosan miről tárgyalt az üzletember és a Fidesz elnöke. Egyúttal arra is kíváncsi volt, ki kezdeményezte a találkozót, és készült-e arról jegyzőkönyv. A képviselő azt mondta, hogy a mostanában felröppent hírek szerint Orbán Viktor Joáv Blumnál szívesebben látta volna beruházóként a megbeszélésen részt vevő volt New York-i kormányzót, George Patakyt. A szocialista politikus úgy fogalmazott, ha ez igaz, akkor a Fidesz elnöke "merőben banánköztársaságokra emlékeztető módon", maga próbálta kijelölni az üzleti partnert.

Szabó Zoltán megkérdezte, milyen nemzeti érdek fűződött ahhoz, hogy a beruházó ne Joáv Blum, hanem George Pataky legyen. Egyúttal arra is kíváncsi volt, hogy ha nem létezett ilyen nemzeti érdek, akkor lehetséges-e, hogy Orbán Viktort "pártérdek, saját oligarcháinak érdeke, netán saját maga üzleti érdeke vezérelte". A 16 fős országgyűlési frakcióval rendelkező LMP csütörtökön jelentette be, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás ügyében. Ehhez 78 képviselő aláírására van szükség.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.