Suchman Tamás: le kell zárni a Gyurcsány-korszakot

A szocialisták nagy küzdelmet, szoros és biztatóbb eredményt vártak a vasárnapi pécsi választástól - mondta Suchman Tamás az MTV Nap-kelte című műsorában. A politikus a pécsi választás eredményére utalva úgy fogalmazott: le kell zárni a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelezett korszakot.

Egy demokráciában a nép döntését emelt fővel tudomásul kell venni, a következtetéseket le kell vonni, és a következő lépéseket, bármilyen kellemetlenek is, meg kell lépni - fogalmazott a műsorban Suchman Tamás szocialista politikus.

Suchman Tamás szerint a pécsi eredmény fontos üzenettel szolgál minden politikusnak és pártnak: "nincsenek körzeteim, nincsenek városaim, nincs olyan körzet, ami a miénk". Ennek vége van, van egy aktuális helyzet, amiben az állampolgár eldönti, tetszünk-e neki - fűzte hozzá. Mint megjegyezte, a hagyományos baloldali, korábban "vörös városrésznek" mondott bányászkörzetekben sem kaptak erős támogatást a szocialisták. Tudomásul kell venni, hogy "Pécs felnőtt és érett társadalma a saját maga rendszeréhez képest döntött, és nem a politológusok és politikusok elemzéséhez képest" - fogalmazott.

Mint mondta, "ha így marad, akkor itt elég nagy bajok lesznek, már ami a szocialista párt esélyeit illeti".
Úgy vélte, Szili Katalintól óriási áldozat volt a jelöltség elvállalása, amiért a szocialista párt kalapot emelhet. "Katalin mindent megtett azért, hogy győzhessen" - tette hozzá.

A pécsi választás eredményéről következtetésként azt mondta: "a visszalévő időben a kormányzásban a szocialista pártnak néhány dolgot másként kell csinálni. Politikát kell csinálni, le kell zárni egy korszakot, amely Gyurcsány Ferenc nevével volt fémjelezve. (...) el kell kezdeni egy új korszakot, amikor visszatérünk ahhoz a baloldali politizáláshoz, ahol nem a népet próbáljuk meggyőzni arról, hogy milyen nehéz kormányozni, hanem a kormányzást, magát a hatalmat próbáljuk meggyőzni arról, (...) mennyire szép dolog, de egyébként nehéz (...) a nép érdekében kormányozni, és a két dolgot nem keverjük össze."

Suchman Tamás arra mutatott rá: "van egy új pártelnök, van egy új miniszterelnök, és ennek megfelelően kell a politikát folytatni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.