Stumpf István alkotmánybíró, Kövér László házelnök lesz

Kövér Lászlót javasolja házelnöknek megválasztani a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának Orbán Viktor, a vezető kormánypárt elnöke - jelentette be Szijjártó Péter pénteken.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a Fidesz-frakció hétfői ülésén vitathatja meg a miniszterelnök javaslatait és a jelölteket csütörtökön választhatják meg a képviselők.

Hozzátette, hogy Kövér László választmányi elnök jelölését már a Fidesz elnökségi ülésén is megvitatták.

Kérdésre válaszolva Bihari Mihály volt Ab-elnök jelölésének indokaként a szóvivő azt mondta: az, hogy Orbán Viktor a baloldalhoz inkább köthető személyt kért fel egy fontos tisztségre, nem gesztus, hanem az új politika lényege.

Mint mondta, a Fidesznek sok baloldali szavazója van, ezért a kormányfő ezzel a javaslatával a választói akaratnak tesz eleget. Hozzátette, hogy Bihari Mihály korábbi, az Alkotmánybíróságon végzett munkája mindenképpen indokolja a jelölését.

Stumpf Istvánról szólva Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök egy tanácsadó testületet kért fel az új alkotmány koncepciójának kidolgozására; a testület tagjai, köztük Stumpf István is gyakorlati oldalról találkoztak az alaptörvénnyel. A szóvivő szavai szerint ezek után született meg az a döntés, hogy őt javasolja a kormányfő.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kamera előtt
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvívõje sajtótájékoztatón ismerteti a kormánypárt elnökének az országgyûlés elnöki posztjára, valamint alkotmánybírákra vonatkozó személyi javaslatait a Parlamentben.

Stumpf az előző Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt. Jogi diplomája ugyan van, de semmilyen bírói, bírósági gyakorlata nincs. Kerestük, de nem kívánt nyilatkozni.

Az LMP biztos nem támogatja Stumpf jelölését. Schiffer András szerint jelölt sem lehetne, mert nem felel meg a törvényi előírásoknak. Jelölése "meglepő és botrányos".

Az Alkotmánybíróságba az új szabályok szerint egy tizenöt tagú eseti bizottság jelölhet tagot. Jelöltté az válik, aki legalább nyolc bizottsági tag támogatását bírja. A testület 15 tagjából 10 kormánypárti. Az új alkotmánybírókat a parlament július 22-én választja meg és még aznap le is teszik az esküjüket. A 11 tagú Alkotmánybíróság 2008 óta csak kilenc taggal működik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.