Stumpf egy 'válságkormányzó' könyvvel jelentkezett

Stumpf István nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Fidesz a következő parlamenti választáson kétharmados többséget szerezzen, ám, mint mondta, a racionális kalkulációk szerint ehhez sok feltételnek kellene teljesülnie.

A Századvég Alapítvány elnöke erről a (V)álságkormányzás című könyv bemutatója után beszélt újságíróknak.

Stumpf István szerint, ha a szocialisták egyéniben relatíve jól szerepelnek, azaz nyernek egyéni körzetekben is, akkor a választójogi rendszer meg tudja akadályozni, hogy egy párt kétharmados többséget szerezzen.
A politológus azt is hozzátette, hogy a politikai klíma gyorsan változik, ezért ma még nem lehet megmondani, hogy földcsuszamlásszerű változásokat kell majd átélni az éppen aktuális választások időpontjában, vagy nem.
Az alapítvány elnöke szerint rossz pályán van az MSZP, ha a Fidesz kétharmados többségével próbálja meg riogatni az országot.

Kiemelte: az elmúlt 20 év azt mutatja, hogy súlyos problémák vannak a magyar alkotmányos rendszerben, az intézmények már nem képezik le az átalakult társadalmi-gazdasági szerkezetet. Stumpf István szerint komoly alkotmányos átalakítások kellenek, akár a parlament létszámának radikális átalakításával, második kamara létrehozásával, a köztársasági elnöki jogkör átgondolásával.

Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a fentiek mellett a következő kormánynak alapvető, mélyreható átalakításokat kellene végrehajtania, például a közigazgatás területén; itt világosan tisztázni kell az állam feladatait, újra kell gondolni a közteherviselési rendszert, új stratégiai megállapodás kellene a multinacionális vállalatokkal, át kell alakítani a nyugdíjrendszert, amelyet össze kellene hangolni az adórendszerrel.

A lépések összehangolásához erős támogatottság kellene, és az, hogy egy világos felhatalmazású politikai erő nyerje meg a választásokat, amelynek viszonylag karizmatikus vezetője van - szögezte le a politológus. Szerinte a problémákat csak kormányzásképesség növelésével lehet megoldania, amelynek során az új kormánynak le kell majd győznie a saját táborában lévő ellenállást.

"Nem nagyon látok olyan területet, amit érintetlenül lehetne hagyni, ez nem megy válságkormányzással, ezek ciklusokon átnyúló kérdések lesznek; szükség van egy új nemzetstratégiai programra is" - fogalmazott Stumpf István.

Mint mondta, ehhez a Fidesz és a jobboldal mögött rendelkezésre áll a kellő szakmai háttér, de kell majd a külső nyomás is. Hozzátette: az új helyzet rá fogja kényszeríteni a Fideszt a lépésekre, mert ha nem lép rövid távon, akkor elfogy a bizalom. Az alapítvány elnöke elismerte, hogy a szocialisták rossz kormányzása jelentős mértékben növelte a Fidesz népszerűségét, de szerinte szerepet játszott Orbán Viktor határozott, de általa is kritizált stratégiája, az "egy a tábor, egy a zászló".

Stumpf István szerint a népszavazás politikai stratégia sikeréből következik az a lehetőség, hogy Orbán Viktor most a kormányzás kapujában áll.

Az MSZP-ről szólva a politológus azt mondta, hogy az elmúlt évek kormányzati politikája éppen azt a szavazótábort rendítette meg hitében, amelyiket Horn Gyula nagyon ügyesen 1994-98 között magához kötött. Az alapítvány elnöke úgy vélte, hogy nem zárult le az MSZP megszerzéséért zajló küzdelem. Szerinte a mostani helyzet átmeneti, a triumvirátus az európai parlamenti választásokig próbálja stabilizálni a szocialisták helyzetét, de hogy végül kié lesz a párt, ezt még nem lehet tudni.

Azt sem tudni, hogy Gyurcsány Ferenc megpróbálja-e visszaszerezni elveszett pozícióit, vagy hogy a régimódi, meghatározó szocialista politikusok "vissza a gyökerekhez" jelszóval azt mondják, hogy a Gyurcsány Ferenc és a gyurcsányizmus felelős azért, hogy a baloldal ilyen rosszul szerepelt - tette hozzá. A politológus azt mondta: ha kiélezett hatalmi harc indul el az MSZP-n belül, akkor elkerülhetetlen az előre hozott választás, mert a frakció is szétesik. Hozzátette: MSZP lesz a jövőben is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.