Stumpf: elsöprő jobboldali győzelmet hoz az EP-választás

Elsöprő jobboldali győzelmet prognosztizált a jövő évi európai parlamenti (EP) választásra Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

 

A politológus elmondta: ha addigra szociális válsággá alakul a jelenlegi gazdasági válság, akkor az országnak a rendszerváltás utáni évek legsúlyosabb szociális  krízisével kell szembenéznie 2009-ben, amikor akár az EP-voksolással egy időben tarthatnak előrehozott választásokat.

Szavai szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta az egyik napról a másikra való túlélés vezérli a miniszterelnököt, aki hihetetlenül ügyes taktikai, manőverező érzékével érte el, hogy eddig "csak őt lehetett választani, mint kisebbik rosszat". Stumpf István ugyanakkor úgy vélekedett: miután "Gyurcsány Ferenc az utolsó töltényig küzdeni fog" a hatalom megőrzéséért, 2010-ig valószínűleg kormányon marad.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.