Strasbourgban keresik az igazukat a magyar bírák

Több mint száz bíró fordult a strasbourgi bírósághoz csütörtökön az előrehozott nyugdíjazás miatt. A kieső jövedelmük megtérítését követelik.

A Magyar Helsinki Bizottság közreműködésével június 21-én 105 bíró fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, kérve az emberi jogok európai egyezménye megsértésének megállapítását és kártérítés megfizetését a diszkriminatív kényszernyugdíjazás miatt – tudatja közleményében a jogvédő szervezet. A lépés nem váratlan, mert az érintettek – amint arról a Nol.hu is többször beszámolt – már korábban kilátásba helyezték, hogy nemzetközi fórumon is keresik az igazukat.

Míg a bírák korábban – mintegy másfél évszázadon keresztül – hetvenéves korukig ítélkezhettek, az alaptörvény és az annak nyomán elfogadott új bírósági törvény értelmében legkésőbb ez év végén mindazoknak megszűnik a szolgálati jogviszonya, akik betöltötték vagy 2012-ben töltik be 62. életévüket. A szervezet strasbourgi beadványa szerint ez a megoldás sérti a tulajdonhoz való jogot és a diszkrimináció tilalmát.

A felső korhatár radikális csökkentésével érintett, 30-40 éve ítélkező bírák (akik közül többek munkáját magas állami kitüntetéssel ismerték el) alappal számíthattak arra, hogy hetvenéves korukig gyakorolhatják hivatásukat.

A strasbourgi bíróság esetjoga alapján ez a jogos várakozás (mivel az egyúttal a munkavégzésből származó jövedelemre is vonatkozó várománynak minősül) – a már megszerzett tulajdonhoz hasonlóan – tulajdonjogi védelem alatt áll, azaz csak olyan feltételekkel lenne elvonható, mint egyébként a tulajdon (például egy kisajátítás esetén) – érvel a Helsinki Bizottság.

Ezeknek a feltételeknek a magyar szabályozás számos okból egyáltalán nem felel meg. Ilyen ok például, hogy a bírói tevékenység felső korhatárát leszállító szabályozás nem felel meg a jogalkotással szemben támasztott alapvető követelményeknek, így nem előzte meg szakmai konzultáció, és nem biztosít kellő átmeneti időt az érintettek számára.

Többen a várható hivatali idejük ismeretében vállaltak családjuk, gyermekük lakására többmilliós jelzáloghitelt, amelynek törlesztését az esetenként elszenvedett 40-50 százalékos jövedelemkiesés miatt képtelenek a továbbiakban vállalni. Ezzel az érintettekre nézve súlyos teherrel szemben pedig nem áll kellően nyomós, legitim indok – állítja a jogvédő szervezet –, ami pedig a strasbourgi gyakorlat szerint elengedhetetlen a tulajdonjog korlátozásához.

Az idő előtti nyugdíjazás emellett diszkriminatív is, mert sok más jogi szakmára, például a közjegyzőkre, végrehajtókra, alkotmánybírókra, jogi egyetemi oktatókra, ügyvédekre eltérő, kedvezőbb rendelkezések irányadóak. Diszkriminációt jelent a szabályozás a bírói karon belül is, hiszen például a Kúria elnökére nem vonatkozik a korhatár, és a jelenleg bírói munkát végzők eltérő időpontokban lesznek kötelesek visszavonulni, akik ugyanis most 55 évesek vagy fiatalabbak, azok három évvel tovább, 65 éves korukig ítélkezhetnek.

A fentiek miatt a bírák a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének közreműködésével az egyezmény megsértésének megállapítását kérik a strasbourgi bíróságtól, és azt, hogy kötelezze a magyar kormányt az egyezménysértő szabályozás miatt kieső jövedelmük megfizetésére.

Ebben az ügyben az Európai Bizottság – hasonló indokok alapján – Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, amely az Európai Unió Bírósága előtt folytatódik. A bírák ugyanakkor a magyar Alkotmánybírósághoz is beadványt nyújtottak be. A testület a jövő héten ismét tárgyal az indítványról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.