Stílusosan búcsúzott parlamenti karrierjétől Szanyi kapitány

Tizenhat év parlamenti képviselőség, négy ciklus és négy egyéni választási győzelem után Szanyi Tibor a mai nappal befejezte karrierjét a magyar Országgyűlésben.

A szocialista politikus a tőle megszokott módon, stílusosan búcsúzott az ülésteremtől. Amikor a jobbikos Szilágyi György kapott szót a levezető elnöktől, hangosan azt kiáltotta: „le a nácikkal!”, majd felmarkolta táskáját, illetve számítógépét, felvette vörös sálját és elhagyta az üléstermet.

Jó néhány évig bizonyosan ez volt „Szanyi kapitány” egyik utolsó pillanata a magyar törvényhozásban, a szocialista politikus ugyanis az MSZP EP-listavezetőjeként várhatóan Brüsszelben folytatja karrierjét.

Szanyi kérdésünkre azt mondta: az elmúlt száz évben alig volt húsz, amely ne valamilyen diktatúra nyomása alatt zajlott volna a Parlamentben; szerinte a legutóbbi ciklus is diktatórikus hangulatban telt. Megtiszteltetésnek érezte, hogy az elmúlt másfél évtizedet országgyűlési képviselőként szolgálhatta és, mint mondta: tartozott annyival az angyalföldi, „lipóciai” választóinak, hogy – ahogyan tette azt korábban is – hangos véleménynyilvánítással hagyta ott az üléstermet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.