Staudt elszámoltatna és vétójogot kérne

Külön Budapest-törvény megalkotását javasolja a Jobbik főpolgármester-jelöltje az Országgyűlésnek. Staudt Gábor takarékosabb gazdálkodást tart szükségesnek a fővárosban, a közterület-felügyeleteket pedig Budapest Őrséggé szervezné.

A Jobbik szeptember közepén mutatja be budapesti választási programját - jelentette be Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje-. A stabil szavazókat az eddig is közvetített üzenetekkel kívánják megszólítani, de számítanak azok szavazataira is, akik elszámoltatásra, közbiztonságra vágynak és azt várják, hogy valaki valóban lezárja a Demszky-éra 20 évét.

A politikus nem kívánt találgatni az esélyeket illetően, a leendő Fővárosi Közgyűlés megváltozott összetételével kapcsolatban viszont úgy látja: a nagy kerületek előnyben lesznek és átvihetnek vagy megakadályozhatnak döntéseket, így ebbe a rendszerbe beleillene a főpolgármesteri vétójog. Hozzátette: egyértelmű, feketén-fehéren tálalt előterjesztésekre lesz szükség, ami mellé mindenkit oda lehet állítani.

Értékelése szerint a valódi elszámoltatás elmaradásával „kisiklott valami”, ezért visszamenőleg hozzálátnának. „Ha még egy Tarlós-ciklus így leketyeg", akkor már a súlyosabb bűncselekmények is elévülhetnek” – mutatott rá, megjegyezve: nemcsak büntetőjogi, polgárjogi elszámoltatásról van szó, hanem esetenként személyi konzekvenciákról is.

A Jobbik jelöltje kifogásolta a buszágazat kiszervezését, továbbá azt, hogy nem változott „a kormány-Budapest ellentét". Bírálta, hogy a "kormány kényelmét szolgáló beruházásokra" van forrás, a 3-as metróra nincs. Cinikusnak és a budapestiek megalázásának tartotta, hogy a Fidesz saját főpolgármesterét Brüsszelbe küldené támogatásokért "kilincselni". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormány a fővárosban pazarló rendszert lát és emiatt nem szívesen ad pénzt, ezért takarékos, gazdaságos rendszert kell teremteni és leszámolni a múlt örökségével.

A politikus az önkormányzati cégekről szólva kifejtette: önmagában nem rossz gondolat a közszolgáltató cégek napi felügyeletét egy holdingra bízni, de az átláthatóságot erősíteni kell. Emellett csak úgy működik a rendszer, ha a „cégvezetők fejébe bele van verve”, hogy közpénzből működő céget vezetnek, amely kötelező közszolgáltatást lát el. A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) összefüggésben ugyanakkor kiemelte: felesleges volt létrehozni egy "másik vízfejet", a BKV önmagában alkalmas lett volna a közlekedésszervezésre. A BKK-t meg is lehetne szüntetni - jelentette ki.
Staudt Gábor szerint önálló Budapest-törvényt kell alkotnia a parlamentnek, ami világosan tartalmazza az állam, a főváros, a kerületek szerepét, a feladatokat és az állam által vállalt finanszírozást.

A közösségi közlekedés finanszírozásához az államnak és az agglomerációnak is hozzá kell járulni, „nem lehet mindent a budapestiekre sózni" és olyan bérletárakat kérni, amiből működtethető a rendszer - összegzett a jobbikos főpolgármester-jelölt, aki arra is kitért: a 3-as metró felújításánál is fontos lenne az uniós és állami szerepvállalás. Megjegyezte: a meglévő szerelvények felújításával kapcsolatban szkeptikus, de ha jóval olcsóbban, magyar munkaerő bevonásával meg lehet oldani, akkor rendben. Álláspontja szerint kormányzati segítség kellene a hazai gyártókapacitások kihasználásához is.
Arra is rámutatott: határozottan elutasítják a dugódíj bevezetését, újratárgyalnák emiatt a metrószerződést és megkeresnék a felelősöket. A parkolási díjakkal párhuzamot vonva jelezte: sok esetben nem pénzt termelnek ezek a rendszerek, hanem milliárdos közpénzeket kell bevonni a működtetésükbe.

A Jobbik tervei közé sorolta a fővárosi és kerületi közterület-felügyeleteket Budapest Őrség néven való újjászervezését. Kifejtette: a jogi szabályozás javult, a közterület-felügyelők azonban nem élnek kellőképpen új jogköreikkel. Hozzátette: a közrendvédelemnek kell a fő feladatnak lennie és nem a kerékbilincselésnek. A testület szándékaik szerint egy önkéntes tagozattal egészülne ki, az érintettek feladata az lenne, hogy bejelentsék egyebek mellett a balesetveszélyes csatornafedeleket vagy a közbiztonságra veszélyes tevékenységeket. A cél a civil részvétel erősítése, és a „jó gazda" szemlélet meghonosítása minél több itt élő emberben - emelte ki.

Staudt a hajléktalan-ellátásra vonatkozóan azt mondta, segítséget kell nyújtani azoknak, akik ki akarnak emelkedni, de rendészeti eszközökkel kell fellépni azokkal szemben, akik továbbra is az utcán akarnak élni. Mindezek hátterét nem építették fel kellőképpen.

Kitért arra is: akár kedvező banki konstrukciókkal is lehetne működőképes bérlakásprogramot indítani, és a felépült új lakásokat olyan áron kiadni, ami visszatermeli a hitelt és a bérlő is szívesen kifizeti hosszú távon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.