Spórolós kormányzati kommunikáció

Több mint félmilliárd forintot faragnak le a kormányzati kommunikációs kiadásokból, továbbá az egymilliárdot is meghaladja a leállított Új Tulajdonosi Program kommunikációs büdzséjének megtakarítása.

A Miniszterelnöki Kabinet olyan középtávú  terven dolgozik, amely a lakosság és a vállalkozások folyamatos tájékoztatását biztosítaná a válsággal kapcsolatos tudnivalókról. Az uniós kampányokat csak szűkíteni lehet.

Kizárólag a válsággal kapcsolatos tájékoztatásra költ a kormány, minden más kommunikációs költséget visszanyesnek – ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelentette be október végén. A stábok meg is kezdték a lefaragásokat, ki ahogy tudta.

A kormányfő bejelentése elsősorban a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs kabinetjét és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) érintette. A  MeH-nél leállították az őszre tervezett kampányt a szociális ellátórendszerekről, és leállították az az Új Magyarország kiadvány legújabb számának előkészületeit is. A szociális kampány és a lap visszamondása háromszázmilliós megtakarítást jelent.

A MeH szintén lefaragott a Kossuth térre tervezett karácsonyi rendezvény költségeiből, a tervezett hetvenöt helyett húsz-harmincmillióval költenek kevesebbet rá. Szintén úgy hatvan-hetvenmillió forinttal kevesebb jut a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséről szóló tájékoztató kampányra is. A spórolások közé tartozik a leállított Új Tulajdonosi Program kommunikációs büdzséjének visszautalása is az állami kincstárba, amiből eddig „csak” 122 milliót költöttek el – ez 1,4 milliárd pluszt jelent.

A MeH-ben most egy középtávra szóló kommunikációs terven dolgoznak, amely a pénzügyi válsággal kapcsolatos lehetőségekről, teendőkről szól majd – elsősorban a vállalkozók, az alkalmazottak és a közszférában dolgozóknak. Nem tömegkommunikációról (óriásplakátokról, tévéreklámokról) lesz szó, hanem az ügyfélszolgálati irodákat készítik fel a várható kérdésekre, és a kormányzati honlapokon helyeznek el ilyen tartalmakat. A költség minimális.

Az NFÜ kommunikációs főosztálya több mint 200 millió forintot kell, hogy kötelezően spóroljon a tervezett, de végül végre nem hajtott, esetleg csökkentett intenzitású kampányokon. Az uniós forrásokra épülő nemzeti fejlesztési tervek kommunikációja nyolcvanöt százalékban uniós forrásból és nem hazai költségvetési pénzből valósul meg. Így az uniós források felhasználásával kapcsolatos tájékoztatási tevékenységüket nagyobbrészt a Brüsszel felé vállalt kötelezettségeink határozzák meg, nem a hazai szándékok. Fokozottan igaz ez most, amikor az ország szempontjából első fejlesztési terv pénzügyi zárása van folyamatban. Az EU intenzív és összetett eszközhasználatú tájékoztató tevékenységet vár el.

Az NFÜ ugyanakkor – a MeH határozott utasítására – a tervezett kommunikációjának csak egy részét hajtja végre. Egyáltalán nem valósul meg például az NFT nagy zárókampánya: nem lesznek a fejlesztési terv eredményeit népszerűsítő tévéreklámok, óriásplakátok, nyomtatott hirdetések. Ugyanakkor vissza kell nyesni az eredménykampány már futó PR-hadjáratait is.

Szűkítik az uniós hirdetési forrásokat is
Szűkítik az uniós hirdetési forrásokat is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.