SOS-jeleket küld Siófokról a kórházszövetség

Több pénzre, reformszünetre vágynak, miközben már az új tulajdonos felkészületlenségének nyűge is erősen nyomasztja a kórházi vezetőket – derül ki abból a panasz- és kéréslistából, amelyet a közgyűlését tartó kórházszövetség képviselői szerdán állásfoglalásként tettek közzé.

A siófoki rendezvény első napján készült, a Népszabadsághoz is eljuttatott dokumentum szerint az egészségügyben az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott problémák zömét a kormányzati és szakmai erőfeszítések ellenére sem sikerült megoldani. A pénzhiány miatt a kórházaknak állandó fizetési gondjaik vannak, melyek nehezítik a gyógyítást. Szerintük az is bebizonyosodott, hogy az adósságkonszolidációk nem segítik kijutni az intézményeket az adósságspirálból, ezért a gyógyítási alapdíj jelenlegi 150 ezer forintos díjának megemelésére lenne szükség.

Az állásfoglalásukban elismerik: a tavalyi béremelés és egyéb ösztöndíjprogramok javítottak az orvos- és szakemberhiányon, de egyúttal azt is hozzátették, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos kormányzati intézkedések rontották a pozitív lépések eredményét. Jelzik azt is, elvárják, hogy a gazdasági és műszaki területen dolgozók bérét is rendezze a kormány.

Mint írták: a kórházak államosításával járó többletfeladatokra a kórházfenntartó GYEMSZI nem készült fel, a hatékony irányításhoz nincs erőforrása, és ez újabb terheket ró a kórházakra.

A Magyar Kórházszövetség közgyűlési dokumentuma megállapítja: a központosított beszerzések, a struktúra átalakítása és az egyes intézmények funkcióváltása nem hozott, és nem is hozhatott olyan mértékű megtakarítást, amely ellensúlyozta volna a nem ellentételezett többletkiadásokat az intézményeknek.

Illúzió az új minimumfeltételek teljesítését elvárni anélkül, hogy erre az állam forrást biztosítana. Szerintük a gazdasági társaságok költségvetési intézménnyé való átalakítása önmagában nem alkalmas a problémák megoldására. A rendkívül gyors átalakítási procedúra felesleges kockázat.

Mint azt az elkeseredett hangú állásfoglalás jelzi: az elmúlt évek válságmenedzselése és az elhúzódó vezetőváltások kimerítették az ágazat valamennyi szereplőjét, felemésztették a belső tartalékokat, miközben az ellátástól elvárt igények nincsenek összhangban az egészségügy számára nyújtott gazdasági lehetőségekkel.

A háromnapos közgyűlés első napján Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója átvette Rácz Jenőtől az elnökséget. A szövetség új vezetője egyébként a fővárosi önkormányzat szakbizottságának elnöke. A leköszönt elnök továbbra is aktívan részt vesz a munkában, a Kórházszövetség úgynevezett előző elnökeként folytatja tevékenységét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.