Sorra rabosítják Seres Mária szövetségeseit

Eddig 29 gyanúsítottat hallgattak ki annak a nyomozásnak a során, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján rendelt el a nyíregyházi ügyészség egy párttal szemben - írja a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva hétfői számában a Magyar Nemzet.
A rendőrség közlése szerint a vádhatóság számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése vétség gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.

A lap nem jelölte meg, pontosan milyen forrásból értesült úgy, hogy a 2014-es kampányra kapott állami források felhasználása miatt a Seres Mária Szövetségesei (SMS) nevű szervezet ellen folyik az eljárás.

Ugyanakkor arról ír: az SMS több tavalyi képviselőjelöltje számolt be arról, hogy meg kellett jelennie a lakóhelye szerinti rendőrségen, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és rabosították.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.