Sorra jelentkeznek a Kun-Mediátor pórul járt utasai

Hétfőn délutánig kilenc kárigény érkezett összesen 300 ezer forint értékben az Union Biztosítóhoz a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezői tevékenységének beszüntetése miatt - közölte a biztosító kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn.
Maják Viktor elmondta: a kárigények feldolgozása folyamatos, összegük az egyes ügyek ismeretében változik. Jelezte, hogy a biztosítónak korábban az utazási iroda rövid tájékoztatója alapján voltak csak előzetes információi, az ügyfelektől azóta érkeznek az utazási dokumentumok eredeti példányai, aminek alapján naponta módosulhatnak az adatok.

Az Union Biztosító a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján minden károsultnak 100 százalékos kártérítést tud nyújtani - mondta.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti vizsgálata még folyamatban van a Kun-Mediátor Kft. ügyében, a vizsgálat során a jegybank szorosan együttműködik a szintén eljárást folytató nyomozó hatóságokkal - közölte az MNB az MTI érdeklődésére. A tájékoztatás szerint a vizsgálat lezárását és annak eredményeit nyilvános határozatban a honlapján publikálja majd a jegybank.

Az MNB április 15-én jelentette be, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a fő tevékenysége szerint utazásszervezéssel foglalkozó Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél. A jegybank a beérkezett piaci jelzések alapján kezdte meg az ügy áttekintését, s ennek során egyeztetett az illetékes rendőr-főkapitányság szakembereivel is. Az ügyben számos feljelentés érkezett a rendőrséghez is.

Az MNB a pénzügyi piacok stabilitása és a fogyasztók biztonsága érdekében valamennyi ilyen esetet haladéktalanul feltár, a jogosulatlan szolgáltatókat eltiltja a piaci tevékenységtől, szükség esetén egyéb szankciókat is alkalmaz, illetve feljelentést is tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) aznap közölte: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) főigazgatóját, hogy a cég utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot.

A rendőrség április 14-én este tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. Az ügynek a károsultak egy részét képviselő ügyvéd szerint 800-nál is több károsultja van, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.