Sólyom utódját még a mostani Országgyűlés megválaszthatja?

A Magyar Nemzet szerint akár még a mostani Országgyűlés megválaszthatná az új köztársasági elnököt. Sólyom mandátuma jövő augusztusban jár le, az alkotmány szerint utódjáról legkésőbb július elejéig kell dönteni. Az MSZP államfőjelöltje Kovács László lehet.

Elképzelhető, hogy még a jelenlegi Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt - írja a Magyar Nemzet a hétfőn megjelent számában. A lap szerint több baloldali internetes fórum információi szerint Kovács László európai uniós volt adóügyi biztos lehetne a jelölt.

A Magyar Nemzet közlése szerint "az első látásra abszurd felvetés" az alkotmány alapján megvalósulhat. Az alaptörvény ugyanis hiányos. Csupán azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani.

Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20-25. táján tarthatja meg alakuló ülését, amennyiben Sólyom László kiírja az általános választásokat. Logikus és jogszerű eljárás az volna, ha a köztársasági elnököt az új parlament választaná meg.

A lap emlékeztet arra, hogy a rendszerváltozás óta az államfő és az Országgyűlés mandátumának lejárta csak egy alkalommal esett egybe: 1990-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.