A köztársasági elnök is előre hozott választásokat akar

Az államfő szerint csak előre hozott választással állhat fel egy stabil, széleskörű felhatalmazással bíró kormány. A Gyurcsány által javasolt, konstruktív bizalmatlansági indítvány alkotmányos, de csak átmeneti válságkezelés lehet a célja, és a legkevésbé demokratikus eszköz. Veszélyesnek tartja, hogy a kormányfő és pártja az ügyészséget támadja.

Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán.

Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból.

Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni.

Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg - mondta. Hozzátette: "ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus".

Mint hangsúlyozta, egy előre hozott választáson a pártoknak meg kell küzdeniük a bizalomért, és csak akkor fogják helyreállítani a hitelességet, ha valóban olyan kampány lesz, melyben reális programok hangzanak el, és amely nem hiteget senkit.

Véleménye szerint jelenleg a kormányoldalon olyan megoldási kíséret folyik, mely bevallottan rövid távú, átmeneti hatású, és a jövendő kormányprogram tartalmáról sem lehet semmit tudni.

Magyarországot a gazdasági válságon kívül egy nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja - emelte ki Sólyom László. Maga a miniszterelnök azért jelentette be a távozási szándékát, mert a szavahihetősége súlyosan sérült - mondta.

Mint kiemelte, a távozási szándék bejelentése olyan lépés volt, mely megnyitotta az utat a változások előtt, azonban az a változás, mely készülőben van, szerinte nem kielégítő. Véleménye szerint a mostani kísérlet egy évvel késleltetheti a helyzet rendezését.

Sólyom László arról is beszélt, kötelessége szólni akkor, ha a miniszterelnök olyan kijelentést tesz, miszerint az ügyészség és a bíróság egyes esetekben egy ellenzéki párt sugalmazása szerint működik. Ez súlyosan veszélyezteti az államszervezet demokratikus működésébe helyezett bizalmat - tette hozzá.

A Fidesz tiszteletben tartja Sólyom véleményét

A Fidesz tiszteletben tartja Sólyom László véleményét - mondta Szijjártó  Péter szóvivő szerdán arról, hogy az államfő az előre hozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak a mostani  helyzetben.

Szijjártó Péter azt mondta: a Fidesz álláspontja változatlan, továbbra is úgy vélik, hogy Magyarországnak erős  kormány kell, erős kormány pedig csak új választás nyomán jöhet  létre. Hangsúlyozta: itt az ideje, hogy az emberek visszakapják a  döntés lehetőségét a saját országuk jövőjéről.

Lendvai: Zavart okozhat

A köztársasági elnöknek, mint mindenkinek, természetesen joga  van ilyen-olyan pártszimpátiát, és párvéleményt hangoztatni, de a legjobb, ha ez a szavazófülkében történik, mert különben zavart okozhat a nyilatkozata - mondta Lendvai Ildikó. A szocialista frakcióvezető szerint az előrehozott választás nem szolgálná az ország érdekét a túl sok és elpazarolt idő miatt.

SZDSZ: nem értünk egyet

A köztársasági elnök nyilatkozatára reagálva Fodor Gábor úgy fogalmazott: tiszteletben tartják Sólyom László véleményét, de nem értenek egyet vele. Gusztos Péter valamivel korábban azt mondta: nem szerencsés, ha az államfő nyilvános nyilatkozataiban hangot ad  pártszimpátiájának. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese leszögezte: pártja álláspontja szerint meg kell adni a miniszterelnök által megjelölt  két hétnyi esélyt arra, hogy új kormányfője és új kormánya legyen az országnak. Hozzátette: ha ez nem hoz eredményt, utána készek megszavazni a parlament feloszlását, és jöhetnek az előre hozott választások.

Gusztos Péter megjegyezte: amikor  indokolt lett volna, hogy az államfő megszólaljon, például tavaly nyáron, mikor a melegfelvonulás résztvevőit kövekkel dobálták, akkor Sólyom László csendben maradt. Megjegyezte: hetekig akkor sem nyilvánított véleményt, amikor romákra gyújtották rá házukat.

Dávid: szerencsétlen érvelés

Tény, hogy az előre hozott választás lenne ma kívánatos, azonban a parlament 205 fős MSZP-SZDSZ-es többségével szemben (akik rendre leszavazzák a parlament feloszlatását), az előre hozott választás alkotmányos háttere nem biztosított. Mindazonáltal nem tartjuk szerencsésnek a köztársasági elnök érvelését, hiszen az államfőnek az a feladata, hogy árgus szemekkel figyelje: a pártok betartják-e alkotmányos kötelezettségeiket. Márpedig a Magyar Alkotmány lehetőséget biztosít a konstruktív bizalmatlansági indítványra - tudatta Közleményben Dávid Ibolya, Sólyom László bejelentésére reagálva.

Az MDF szerint ma az első és legfontosabb szempont az, hogy Magyarország végre kormányozhatóvá váljon és az új miniszterelnök olyan őszinte programot vigyen véghez, mellyel ki lehet lábalni a válságból. Ha az előrehozott választáshoz a parlamenti képviselők többsége nem elég bátor, akkor más megoldást kell találni. Egy ilyen a megoldások közül a konstruktív bizalmatlansági indítvány - tartalmazza az MDF elnökének a közleménye.

Sólyom László köztársasági elnök
Sólyom László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.