Sólyom embere az LMP-hez igazolt

Új sajtófőnöke lett az LMP-nek, Sólyom László korábbi államfő korábbi sajtófőnökét igazolták le az ökopártiak – értesült az Index.

Az Index.hu hírportál cikke szerint a jogász és politológus végzettségű Wéber Ferenc 2005 és 2010 között, Sólyom László idején volt a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke, több mint tíz évig pedig a Magyar Távirati Irodánál is dolgozott.

"A konzervatív és liberális értékeket egyaránt magáénak valló Wéber mindmáig Sólyom elkötelezett híve, és erősen antikommunista nézetei miatt nagyon komoly fenntartásai vannak az MSZP-vel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció és a Bajnai vezette Együtt 2014-gyel kapcsolatban, és a Fidesz körül gyülekező egykori pártállami tisztségviselőket illetően is" – írja a portál. 

Az Index cikke hozzáteszi: az LMP több területen is átszervezte magát az elmúlt időszakban, a párt 2014-es országgyűlési kampányán Fabricius Gábor reklámszakember, a Republic Group alapítója dolgozik kreatív menedzserként. A korábban a Sziget Fesztivál imázsépítésével is megbízott Fabricius már a 2010-es választásokon is kreatív kommunikációs tanácsadóként segítette a pártot.

A kampányfőnöki feladatokat is külsős szakértőre bízták. Az LMP a kampány levezénylésére pályázaton keresett embert, a nyertes végül Gimes Gergely, a Whitby tanácsadócég ügyvezetője lett, ő tehát az LMP új kampányfőnöke. Gimes korábban, 2006-tól a Political Capital elemzőjeként dolgozott, ahogy a Whitby másik két alapítója, köztük a Political Capitalnél ügyvezető igazgatói posztot betöltő Gyulai Attila is - olvasható az Index.hu hírportál tudósításában. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.