Sólyom: sértően fogalmaztak a nagykövetségek

Sólyom László köztársasági elnök szerint sértő módon fogalmazta meg problémáit az a kilenc budapesti nagykövetség, amelyek november közepén közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet a magyarországi befektetői klímát negatívan befolyásoló tényezőkre.

A magyar államfő Japánban tett látogatásának utolsó napján, szombaton Kiotóban magyar újságíróknak úgy fogalmazott: "nem arról van szó, hogy tagadnánk azt, hogy problémák vannak, de a probléma szóvá tételének ez a módja voltaképpen sértő az országra nézve".

Kérdésre válaszolva hozzátette: rendkívül sajátságosnak tartja a nyilatkozatot, amelynek negatív felhangja nyilvánvaló. Magyarországon sem a korrupciós helyzet, sem az adózás átláthatatlansága nem olyan szörnyű, hogy a nyilatkozatra szükség lett volna - közölte a köztársasági elnök.

A dokumentumot november 18-án jelentették meg, és az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc budapesti nagykövetségei jegyezték. Az MTI diplomáciai forrásból úgy tudja, hogy a budapesti japán nagykövetség a nyilatkozat aláírásáról nem egyeztetett külügyminisztériumával.

Sólyom László a nyilatkozat kiadásának hátterét firtató kérdésre közölte: teljesen nyilvánvaló, hogy a franciákat a pécsi vízműben érdekeltséggel rendelkező Sueznek az ügye izgatja, az amerikaiakat a Sláger Rádió, a svájciakat a Danubius Rádió. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: "nem egészen értem milyen erkölcsi alapról bírálják a helyzetet, hiszen korábban mind a két rádió, mint tudjuk, el tudta érni, hogy a parlament egyhangúan, pályázat nélküli hosszabbítást szavazott meg nekik". Megjegyezte: emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult, s a testület meg is állapította a döntés alkotmányellenességét.

Az államfő utalt a Suez franciaországi ügyeire is. Sólyom László kijelentette: "nem mondom azt, hogy nincs mit javítani, hiszen biztosan alapvető célunk, és a továbblépés alapvető feltétele, hogy a korrupciót leküzdjék Magyarországon, hiszen romlik a helyzet, ezt is láthatjuk évről évre, de reméljük, hogy lesznek kormányprogramok". Hozzátette: hamarosan nyilvánosságra hozzák az államfő kezdeményezésére létrejött Bölcsek Tanácsának jelentését is, amely szintén megfogalmaz ajánlásokat.

Sólyom László dél-koreai és japáni látogatását értékelve elmondta: sokkal pozitívabb a mérleg annál, amit várt. Úgy vélte, látogatásának konkrét hozadéka elsősorban az iparban és a kereskedelemben jelenhet meg, mivel a két országgal megállapodásra jutottak abban, hogy elsősorban a zöld ipart fogják közösen fejleszteni. Hozzátette: konkrét ígéreteket is kapott, hogy a már Magyarországon lévő üzemek bővítik kapacitásukat.

A kiotói egyezménnyel kapcsolatban a magyar államfő úgy vélekedett: az egyezménytől többet vártak annál, mint amennyi megvalósult belőle. Hozzáfűzte: japán partnerei elmondták, elvárnák, hogy Kína, Brazília és a többi feltörekvő ország, valamint az Egyesült Államok is csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. Megjegyezte: a hamarosan kezdődő koppenhágai csúcstalálkozóra előretekintve az látható, hogy pontosan ezek az országok nem mutattak hajlandóságot a káros anyag kibocsátásának csökkentésére.

Sólyom László szombaton Kiotó, Japán történelmi fővárosának régi palotáit tekintette meg, a magyar delegációnak kinyitották az uralkodó egyik rezidenciáját is. Sólyom László vasárnap délelőtt utazik vissza Oszakából Budapestre, frankfurti átszállással. Az államfő távol-keleti körútja során először a Koreai Köztársaságban, majd Japánban járt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.