Sólyom: nem választható el élesen a rendszerszintű és az egyéni jogvédelem

Az alkotmánybíróságok egyik funkciója az objektív, általános, rendszerszintű jogvédelem, a másik pedig a szubjektív, egyéni jogvédelem - utóbbi eszköze az alkotmányjogi panasz -, a két funkció azonban élesen nem választható el egymástól - mondta Sólyom László.

A volt államfő egy alkotmányjogi panasszal kapcsolatos szakmai rendezvényen beszélt. Az Ab első elnöke történeti visszatekintésében felidézte, hogy a rendszerváltozás időszakában a kerekasztal tárgyalásokon az ellenzék Ab-val kapcsolatos követelése az volt, hogy a felállítandó testület rendelkezzék törvénymegsemmisítő hatáskörrel, bármely állampolgár fordulhasson hozzá, az alkotmánybírákat paritásos alapon válasszák, a testület elnökét pedig a bírák maguk közül. Az egyéni alkotmányvédelem azonban elsikkadt - tette hozzá.

A rendszerváltás időszakában megnőtt a rendes bíróságok öntudata, az egyéni jogvédelemben, jogérvényesítésben játszott szerepe és ezzel összefüggésben az alkotmánybírósági kontrollt sem látták szívesen. A rendes bíróságok és az alkotmánybíróságok közti rivalizálás más, nagy múltú jogállamokban sem ismeretlen - jegyezte meg Sólyom László.

A magyar Ab igyekezett tiszteletben tartani a harmadik hatalmi ág függetlenségét, úgy bánni a rendes bíróságokkal, mint a "hímes tojással" és nem rivalizálni velük. Bár az Ab - ahogy általában a bíróságok - nem volt mindig következetes, előfordult, hogy rendes bíróság jogerős ítéletét semmisített meg, ami nagy felzúdulást váltott ki az igazságszolgáltatásban.

Az Ab-t elragadta a semmiből teremtés pátosza, de ez bocsánatos bűn, hiszen akkoriban hiányoztak a munkaeszközei, azokat magának kellett létrehoznia - mondta az első Ab elnöke, aki megjegyezte: annak örülne, ha a mai Ab-t is elragadná ez a hév.

Az Ab hatásköreiben, összetételében 2010 óta óriási változások zajlottak le, az új szabályozás az általános alkotmányvédő szereptől az egyéni jogvédelem felé tolja a testületet, de van kitörési pont. "Várjuk ki a végét" - jegyezte meg Sólyom László, aki szerint "vigasztaló látni, hogy mindig vannak kiutak".

A Sólyom László bevezető előadásával megkezdődött Résnyire zárt ajtó? Az alkotmányjogi panasz az alkotmány- és az alapjogvédelemben című konferenciát az Eötvös Károly Intézet szervezte.

Alkotmányjogi panasszal a szabályozás szerint az Ab-hoz fordulhat az egyedi ügyben érintett ember vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán alkotmányos joga sérült és már nincs jogorvoslati lehetősége. Az Ab az alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak, illetve meghozott bírói döntésnek az alaptörvénnyel való összhangját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.