Módosították a már felmondott metró-szerződést

Elfogadták a fővárosi képviselők a metrószerelvényeket gyártó Alstom és a főváros közötti új szerződést. A 65 milliárd forintos üzletről szóló megállapodástervezetet a képviselők az ülés megkezdés után kapták kézhez, de gyakorlatilag vita nélkül megszavazták.

A most elfogadott módosítás szerint a korábbi szerződésben szereplő vis major klauzulát törlik. (A korábbi rendelkezés szerint ha a végleges típusengedélyt bármi okból nem szerzi meg az Alstom, az ebből származó károk nem terhelik a céget.) Az új megállapodás értelmében az Alstom által vállalandó kötbér, illetve felelősségi maximum 10-ről 20, illetve 20-ról 30 százalékra nő. Csökken viszont a főváros által fizetendő előleg díja, 50-ről 20 százalékra. Az Alstom vállalja, hogy 300 napon belül megszerzi a típusengedélyt az M2, 548 napon belül pedig az M4 vonalra szánt járművekre, továbbá hogy 750 napon belül az összes szerelvényt leszállítja. Így 2014 első félévében megindulhat az utasszállítás a 4-es vonyalon.

Alstom és szovjet szerelvények a 2-es metró Fehér úti telephelyén
Budapest, 2011. július 14. Alstom és szovjet szerelvények a 2-es metró Fehér úti telephelyén. A Fővárosi Közgyűlés ülésén jóváhagyták az Alstommal a 2-es és 4-es metróra szállítandó szerelvények gyártásáról szóló szerződés módosítását. Az Alstom arra is kötelezettséget vállalt, hogy a hatálybalépéstől számított 300 napon belül megszerzi a 2-es vonalra szánt szerelvények típusengedélyét, az első szerelvényeket pedig 330 napon belül leszállítja. A 4-es metró szerelvényeire 548 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt, és 750 napon belül kell az első szerelvényt szállítania. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Metropolis konzorcium (a szerelvények gyártására létrehozott cég) előlegként 15 százalékra emelt jólteljesítési biztosítékot ad a BKV-nak, azaz ha valami probléma merül fel a későbbiek során, ez az összeg a BKV-t illeti.

Az LMP-s Hanzély Ákos szerint a szezrődés több kérdést vet fel, amit amennyire megoldást ad. Az Alstom által vállalt szállítási határidők valójában kőbe vésik az cég jogaiot, így ha akarna se tudna új tendert kiírni a főváros. Egyébként az sem érthető, hogy egy korábban felmondott szerződést mi alapján lehetne módosíytani. A módosításokkal összességében az Alstom nyert és nem a főváros - mondja Hanzély. A sok bizonytalanság miatt az LMP várhatóan tarttózkodik majd a szavazáson.

A Jobbik szerint jó irányba indultak el a tárgyalások, de nem látják a biztosítékokat, hogy az Alstomot rá tudják kényszeríteni a teljesítésre.

A szerződést végül gyakorlatilag vita nélkül elfogadta a közgyűlés. Egyedül Hanzély Ákos vetette fel, hogy megfelel-e a közbeszerzési törvénynek egy felmondott szerződés módosíytása. Erre azt a választ kapta György István főpolgármester-helyettestől, hogy az idő rövidsége miatt ezzel nem volt idő foglalkozni, ezért a felek megállapodtak, hogy a jelenlegi módosítást a 2006-os (tavaly októberben felmondott) szerződés módosításának tekintik.

Rogán Antal is feltett egy kérdést, nevezetesen hogy a főváros egyeztetett-e a kormánnyal. Tarlós István azzal nyugtatta meg, hogy Orbán Viktor személyes megbízottja végig jelen volt a tárgyalásokon és egyet értett a módosításokkal. Fellegi Tamás miniszter viszont még a január óta küldött hat levél egyikére sem válaszolt - tette hozzá Tarlós.

A javaslatot végül a Fidesz és az MSZP megszavazta, a Jobbik és az LMP tartózkodott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.