Sokat keresnek a rektorok

Akár kétmillió forintot kereshet egy egyetemi rektor, de korábban voltak ennél nagyobb fizetések is. Ma már kisebb ugyanakkor a különbség az egyes felsőoktatási intézmények vezetői között.

Az állami egyetemeket és főiskolákat vezető rektorok negyedének juttatása eléri a havi kétmillió forintot – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott összeállításból. A legjobban fizetett vezetők a Corvinus és Semmelweis egyetemek élén állnak. A listán szereplő összegek nem tartalmazzák a pluszjuttatásokat.

Heten keresnek havi kétmillió forintot vagy többet a 27 állami egyetem és főiskola rektorai közül, ketten kapják meg a rektori járandóság maximális összegét, havi bruttó 2.131.000 forintot: Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem vezetője és Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került összesítés szerint a második legmagasabb fizetéshez – 2.026.000 forinthoz – három vezető jut hozzá: a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola első embere. Őket Mezey Barna, az ELTE rektora, egyben a Magyar Rektori Konferencia elnöke követi bruttó 2.011.000 forinttal, kerek kétmillióval pedig a Pannon Egyetemet vezető Friedler Ferenc a következő a sorban.

Az adatokból kiderül, hogy szinte alig van különbség a vezető nagy egyetemek és a vidéki főiskolák rektorainak juttatásai között: nemcsak a Műegyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetője keres 1,9 millió felett, hanem az Eszterházy Károly Főiskola és a Nyíregyházi Főiskola rektora is.

A rektori fizetéseket először – az adatvédelmi biztos hivatala vizsgálatának hatására, de némi huzavona után – 2010-ben hozták nyilvánosságra, és kiderült, hogy az akkor még 29 állami felsősoktatási intézmény vezetői átlagosan csaknem kétmilliót kerestek havonta. A szórás azonban sokkal nagyobb volt: a szegedi egyetem első embere bruttó három és fél milliós, a nemzetvédelmi egyetem rektora viszont csak 750 ezres jövedelemről számolt be.

Az ügy előzménye az volt, hogy 2009 nyarán kiderült: a gödöllői Szent István Egyetem rektora csillagászati fizetése mellett 14 milliós prémiumot is felvehetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.