Soha ne igyál, ha vezetsz!

Az idén rendezik meg nyolcadik alkalommal a Soha ne igyál, ha vezetsz! kampányt Magyarországon, a szervezők célja a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése, emellett szeretnék, ha legalább tízezer felnőtt csatlakozna a kezdeményezéshez.
Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a kampányról tartott hétfői, fővárosi sajtótájékoztatón azt mondta, a statisztika szerint száz személyi sérüléses baleset okozója közül öt fogyasztott alkoholt a baleset előtt, a hétvégi fővárosi akció keretében egy éjszaka alatt 28 ittas járművezetőt találtak.

Az alezredes felhívta a figyelmet arra: változott a jogszabály, már akár egy-két feles elfogyasztása után is büntetőeljárás indulhat a járművezető ellen.

Edvi Szabolcs, a Diageo, a Johnnie Walker márkát tulajdonló szeszipari csoport menedzsere utalt arra, hogy nyolc éve rendezik meg a Johnnie Walker és a McLaren-Mercedes együttműködésében a kampányt, a felelősségteljes alkoholfogyasztásról szóló üzenetük már több mint egymillió felnőtthöz jutott el.

A 2014-es globális kampány része a magyarországi akció is, szeretnék, ha kezdeményezésükhöz legalább tízezer felnőtt csatlakozna, ezt a közösségi oldalakon, valamint a nagyobb bevásárlóközpontokban személyesen lehet megtenni. A csatlakozók között nyereményeket sorsolnak ki.

A kezdeményezéshez csatlakozott Michelisz Norbert autóversenyző is, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, fontosnak tartja a felelősségteljes alkoholfogyasztás ügyét, így "nem volt kérdés", hogy csatlakozzon a kampányhoz. Elmondta: baráti társaságában volt két komolyabb baleset is alkoholos befolyásoltság miatt, így korán megtanulta, hogy az alkohol és a vezetés "nem fér össze".

Az autóversenyző kiemelte: az autót vezető felelősséggel tartozik a közlekedés többi résztvevője iránt is, ezért az ittas vezetésen kívül például a gyorshajtás ellen is fel kell lépni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.