Simon nélkül végleges az összefogás listája

Véglegesítette parlamenti választási listáját a baloldali összefogás.

A kétszáz nevet tartalmazó listán - mint korábban ismertté vált - Mesterházy Attila MSZP-elnök az első, őt Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követi.

Mögöttük tíz szocialista politikus - Botka László, Tóbiás József, Gúr Nándor, Harangozó Tamás, Molnár Zsolt, Lukács Zoltán, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Velez Árpád és Szakács László - következik. Az MSZP-s politikusok sorrendje megegyezik azzal, amit a párt kongresszusa elfogadott, de már nem szerepel a listán Simon Gábor egykori elnökhelyettes.

Az első húszban kapott helyet 16.-ként Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke és 19.-ként Molnár Csaba DK-alelnök, valamint további három szocialista politikus: Korózs Lajos, Legény Zsolt és Bangóné Borbély Ildikó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.