Simon-ügyben meghosszabbították a nyomozást

További három hónappal meghosszabbították a nyomozást a költségvetési csalással és hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsított Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI megkeresésére azt közölte: a Simon Gábor és társa ellen folyó nyomozás - 2015. június 14-én lejáró - határidejét az ügyészség 2015. szeptember 14-éig meghosszabbította. A szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben továbbra is két gyanúsított van. Simon Gábor jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, amelyet 2015. július 29-ig rendelt el vele szemben a bíróság.

Simonról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók vannak. A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja az MSZP volt elnökhelyettesét. A politikust március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később pedig házi őrizetbe került.

Az ügy kirobbanása után Simon Gábor százmillió forintnál több adóhátralékot fizetett be a külföldi számlákon rejtegetett vagyona után.

Idén május 15-én a Napi Gazdaság azt írta: információik szerint rövidesen megkezdődik az iratismertetés, a volt politikust egyszer még beidézik az ügyészek, és közlik vele a végleges gyanúsítást. Az újság úgy tudja, a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy milyen forrásból származik az eltitkolt 240 millió forint.

Ugyanaznap a volt szocialista képviselő a TV2 Tények című műsorában arról beszélt: lelkiismerete tiszta, sem takargatnivalója, sem félnivalója nincs. A volt politikus a hírműsornak a pénz eredetéről nem beszélt. Elmondta ugyanakkor, az ügyben végig ártatlannak vallotta magát. Arról is szólt, korai arról beszélni, visszatér-e politikusként, és arról is, melyik pártban, megjegyezte ugyanakkor az MSZP-re utalva, hogy oda nem léphet vissza, ahol egy éve volt.

A hírműsorban elhangzott, hogy Simon Gábor visszafizetett 128 millió forint adóhátralékot, emiatt esetleges börtönbüntetését csökkenthetik

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.