Simon-ügy: beperli az MSZP a Magyar Nemzetet

A MSZP feljelenti és beperli a Magyar Nemzetet és az összes sajtóterméket, amely a Magyar Nemzet által terjesztett hazugságokat tényként közli. Arra is felszólítják az ügyészséget és a nyomozó hatóságot, hogy a Simon-üggyel és a koronatanú Welsz Tamás halálával kapcsolatban ne szivárogtasson koncepciós részleteket a kormánypárti sajtónak.
A mai Magyar Nemzetben megjelent "hazug fideszes megrendelésre készült rágalomáradattal kapcsolatban" az alábbi, közismert tényeket közli a Magyar Szocialista Párt XVIII. kerületi szervezete.

1. A 90-es években Budapest legnagyobb környezetszennyezése a XVIII. kerületben található úgynevezett pakura-tavak területe volt. A terület kármentesítésére akkor 600 millió forintot biztosított az állam. Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzata részére. Ezt a pénzt az első Orbán-kormány egy tolvonással elvette a kerület lakóitól

2. A kerület beperelte Orbán minisztériumát, amely pert később meg is nyert. Emiatt a kármentesítési munkák évekre leálltak. (Vegyük észre a hasonlóságot a négyes metró esetével) Ezalatt az idő alatt a pakura szennyezés bizonyíthatóan átterjedt a kertvárosi családi házas övezetre, megmérgezve annak talaját.

3. 2001-ben az önkormányzat úgy döntött, hogy a további szennyezés megelőzése érdekében azonnali lépéseket tesz, és a lakosság egészsége és biztonsága érdekében pályázatot írt a terület hasznosítására és kármentesítésére.

4. A nyílt pályázatot az Auchan nyerte. Ennek eredményeként az áruházlánc 40 millió forintért megvásárolhatta a súlyosan szennyezett területet azzal a kikötéssel, hogy a teljes kármentesítését és rekultivációt saját költségén elvégzi.

5. A Környezetvédelmi Felügyelőség által készített jelentés megállapítja, hogy a terület kármentesítésének teljes költsége meghaladta a másfél milliárd forintot. Ezt az összeget az Auchan teljes egészében saját forrásból finanszírozta, a kerületnek semmi köze nem volt a munkák finanszírozásához.

A Magyar Szocialista Párt XVIII. kerületi szervezete beperli és feljelenti a Magyar Nemzetet és az összes sajtóterméket, amely a Magyar Nemzet által terjesztett hazugságokat tényként közli. A Magyar Szocialista Párt XVIII. kerületi szervezete felszólítja az ügyészséget és a nyomozó hatóságokat, hogy a Simon-üggyel, és a koronatanú, Welsz Tamás halálával kapcsolatosan a nyomozás részleteit vagy hozza teljes terjedelmében nyilvánosságra, vagy ne szivárogtasson koncepciós részleteket a kormánypárti médiáknak.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.