Simicska a rádió után már a lovakra tesz

A Class FM kereskedelmi rádiót üzemeltető Advenio Zrt. az idén májusban tulajdonrészt szerzett a Sárvári Vadkert Zrt.-ben, amelynek területén aztán félmilliárd forintos beruházással mind a négy évszakban használható díjugrató lovaspályát, szállodát és éttermet alakítottak ki – derül ki az Opten internetes cégadatbázisból.

Ez az a Vadkert Major, amelynek szeptemberi ünnepélyes átadásán Simicska Lajos, a főtulajdonos afféle „flottafelvonulást” rendezett, hosszú idő után először jelent meg nyilvános eseményen, s az ünnepségen készült fotók tanúsága szerint ott volt társaságában felesége és üzlettársa, Pusztai Zsuzsanna, Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője, Nyerges Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt főtanácsadója, Németh Lászlóné volt nemzeti fejlesztési miniszter, valamint Fonyó Károly, a Metropol című ingyenes napilap tulajdonosa, aki Nyerges Zsolt mellett a másik meghatározó alak a Simicska-médiabirodalomban.

Simicska Lajos a centrumban
Simicska a centrumban
Fotó: Németh Dániel

A Vadkert Majorba a Class FM ki is települt, a Morning Show a helyszínről jelentkezett. Simicska ezt az alkalmat használta fel arra, hogy jelezze, bármennyire is szeretné a Fidesz vezetése, nem kíván megválni a médiabirodalmától. Az Advenio a Mezort-csoporthoz tartozó Mező Befektetési Termelő és Szolgáltató Zrt. partnere lett a Sárvári Vadkert Zrt.-ben. Ezzel Simicska  valójában csak átstrukturálta a Vadkert Major tulajdonosi körét, ugyanis a Mezortban feleségével és Nyerges Zsolttal osztozik a részvényeken.

Az Opten által októberben aktualizált adatok szerint a Mezort főrészvényese Simicska, valamint Pusztai és Nyerges. A Mezort a központi cége a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó csoportnak, amelynek értéke több tízmilliárd forintra rúg. A Class FM-et üzemeltető Adveniónak szintén Simicska Lajos a legnagyobb részvényese, őt a Lánchíd Kereskedőház, a Pro- Aurum Vagyonkezelő Zrt. és Nyerges Zsolt követi a sorban.

A Lánchíd Kereskedőház Kft. Nyerges Zsolt és a Lánchíd Rádió Kft. tulajdonában van, amelyben Nyerges mellett Liszkay is tulajdonos. A Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt. pedig a Pro A, a Pro B, valamint a Neo-Met Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelőn keresztül részben szintén Simicska Lajosé.

Egyébiránt Simicska Adveniójának nem volt nehéz előteremteni a pénzt ahhoz, hogy beszálljon a Sárvári Vadkert Zrt.-be: a cég tavaly 3,3 milliárd forintos bevétel mellett 1,1 milliárdos nyereséget produkált. Nem függetlenül attól, hogy a reklámpiac meghatározó szereplője, a Szerencsejáték Zrt. a kereskedelmi rádiók közül leginkább a Class FM-en hirdet, s az állami rádiós reklámhirdetések zöme a Class FM-nél landol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.