"Simicska-adót" javasol az MSZP

Legalább ötvenmilliárd forintot lehetne beszedni az MSZP által javasolt "Simicska- vagy oligarchaadóból", a befolyt összeget pedig a gyermekéhezés megszüntetésére lehetne fordítani - mondta a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Lukács Zoltán közölte, hogy a nap folyamán benyújtották az Országgyűlésnek törvényjavaslatukat, amely alapján nagyobb mértékű adót kellene fizetniük a bevételüket szinte kizárólag állami forrásból szerző vállalkozásoknak.
    
Ismertetetése szerint a legalább százmillió forint feletti árbevételt elérő vállalkozások, ha az árbevételük legalább ötven százaléka állami vagy európai uniós forrásból keletkezik, és öt százaléknál több profitot érnek el, akkor az öt százalék feletti rész 75 százalékkal adózik.
   
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is azt mondta, az, aki extrajövedelemre tesz szert, az fizessen több adót.
   
Lukács Zoltán úgy folytatta, "a Simicska-birodalom" több mint 22 milliárd forint osztalékot fizetett ki tavaly, míg a MET Zrt., amely "az offshore gázcirkuszban is benne volt és a vezetője nagyon jó barátja a miniszterelnök úrnak", tavaly 54 milliárd forint osztalékot fizetett. Jó példának tartotta Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestert is, akinek nap folyamán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatában - Lukács Zoltán szerint - csak kisebbik része szerepel vagyonának.
   
A frakcióvezető-helyettes azt mondta, az előző évi számokat figyelembe véve legalább ötvenmilliárd forintnyi bevétele származhatna a költségvetésnek ebből az adóból, vagyis tíz évnyi reklámadót lehetne beszedni ezektől az oligarcháktól, és akkor nem kellene lábbal tiporni a sajtószabadságot. Mint mondta, a befolyt adót a törvény alapján a gyermekéhezés megszüntetésére fordítanák.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.