A trükkös polgármesternek a falu fizette az életbiztosítását

Geszteréd község volt fideszes polgármestere a falujával fizettette ki a saját életbiztosítását 2005 és 2010 között. Ma jogerősen elítélte sikkasztás miatt a Debreceni Ítélőtábla.
A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta a másodfokú bíróság határozatát, bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette Vitkovics Bélát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréd község volt polgármesterét sikkasztás bűntettében. Az ítélőtábla szerint a helyi önkormányzatokról szóló jogszabály alapján a vádlott cselekménye nem minősül hűtlen kezelésnek. Vitkovics Béla 2005 és 2010 között volt Geszteréd polgármestere, a Fidesz-KDNP színeiben újrázni szeretett volna 2010-ben is, de független ellenfelétől jelentősen kikapott. 
 
Vitkovicsot azért ítélte el a bíróság, mert 2005-ben életbiztosítást kötött a saját személyére, csakhogy a baleset-, egészség- és kockázati életbiztosítás díját Geszteréd község költségvetéséből fizettette ki a helyi képviselő-testület tudomása nélkül. A biztosítás másik kedvezményezettje a polgármester házastársa volt. 
 
A polgármesterként eltöltött ideje alatt - 2005 novembere és 2010 októbere között - Vitkovics helyett  611 ezer forintot fizetett ki az önkormányzat életbiztosítás jogcímén. A költségvetésében a biztosítás összege nem volt feltüntetve, csak sarokszámokat tartalmazó költségvetést fogadott el a képviselő-testület, a képviselőknek ezért nem volt tudomása a részletekről. A vádlott a jegyzőt is csak a szerződés megkötése után tájékoztatta a biztosításról. Habár a képviselő-testület jóváhagyása nélkül kötötték meg a szerződést, a jegyző engedélyt adott a biztosítási díjak kifizetéséhez. 
 
Az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság 2014 januárjában a  vádlottat hűtlen kezelés bűntette miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, és vele szemben 611 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el. A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék azonban 2015 áprilisában a vádlottat az ellene hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása, pénzbüntetés kiszabása, vagyonelkobzásra kötelezés érdekében fellebbezett. 
 
A Debreceni Ítélőtábla mai határozata szerint a vádlott 2005-2010 közötti cselekménye az elbíráláskor már nem súlyos mértékben veszélyes a társadalomra, ezért elegendőnek tartotta a megrovást, s nem tartotta szükségesnek a vagyonelkobzás alkalmazását.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.