Sikert sikerre halmoz egy Hajdú-Bét-károsult

A megyei földalapkezelő vezetője nyerte a legnagyobb területet a Hortobágyi Nemzeti Park legelőire kiírt pályázaton – írja az Index. A győztes korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, valamint ő a kormány által nemrég elővett Hajdú-Bét-ügy legismertebb károsultja, aki 2004-ben éhségsztrájkkal demonstrált a károsultak érdekeiért és Bajnai Gordon ellen. A pályázaton tíz évre elnyert föld évente több tízmilliós garantált bevételt jelent.

A Hortobágyi Nemzeti Park 800 hektárnyi legelőre írt ki pályázatot. A legnagyobb nyertes Ónodiné Demeter Éva, a megyei földalapkezelő vezetője, volt fideszes képviselő, a kormány által nemrég elővett Hajdú-Bét-ügy legismertebb károsultja, aki 2004-ben éhségsztrájkkal demonstrált a károsultak érdekeiért és Bajnai Gordon ellen - tudta meg az Index.

A tenderen három győztest hirdettek, a 800-ból összesen 350 hektárnyi legelőt Ónodiék családi cége, az Avis'96 Bt. szerzett meg (a Céginfó szerint Ónodiné 2013 január végéig volt tulajdonos, most a férje nevén van a vállalkozás). Ónodiné nemcsak a Hajdú-Bét-ügyben ismert közszereplő a térségben: 2006 és 2010 között Hajdúböszörményben fideszes önkormányzati képviselő volt. A 2010-es újrázása néhány szavazaton elúszott, azonban nem maradt állás nélkül: 2011 óta a Nemzeti Földalapkezelő Hajdú-Bihar megyei irodáját vezeti - írja a portál.

Ez azért fontos, mert a most kiosztott 350 hektár tulajdonosi jogait Ónodiné munkaadója, a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) gyakorolja. A pályázati kiírás viszont csak a terület vagyonkezelőjének, a Hortobágyi Nemzeti Parknak a dolgozóit zárta ki az indulók közül. Emiatt az, hogy egy megyei NFA-vezető érdekeltségébe tartozó cég pályázhatott egy NFA-tulajdonban lévő terület tartós bérleti jogára, a kiírás szerint rendben van - emlékeztet az Index.

Az viszont, hogy nemcsak pályázhatott, hanem minden indulónál nagyobbat nyert – elvitte a földek majdnem felét, miközben heten-nyolcan hoppon maradtak –, a helyi gazdák szerint megkérdőjelezhető. Ónodiné a portálnak azt mondta, senkit nem korrumpált, nem hívott fel, nem próbált semmilyen előnyhöz jutni, a kiírás pedig nem tiltotta az indulását. A földek tulajdonosi jogainak a gyakorlója ugyan tényleg a munkaadója, de a pályázatot a vagyonkezelő nemzeti park írta ki. Az NFA-tól csak egy ügyvédi ellenjegyzés kellett, így nem érzi a pályázást és a győzelmet erkölcsileg aggályosnak vagy összeférhetetlennek vezetői pozíciójával.

Ónodiné az Indexnek elmondta: a Hajdú-Bét csődje 40 milliós veszteséget okozott neki, 13 ezer libája vesztett oda, amit hitelre vett a családi agrárvállalkozása az uniós csatlakozás után megnyíló lehetőségekben, támogatásokban bízva. Azóta évente nagyjából 4-5 millió forintnyi hitelkamatot fizet, úgy, hogy még összesen 20 millióval tartozik több hitelezőjének, most legalább visszakapott valamit az élettől, állítja.

A portál kiszámolta, hogy jelenleg egy hektár föld után az euró-forint árfolyamtól függően nagyjából 60 ezer forint területalapú támogatás jár. Ehhez jön az agrár-környezet gazdálkodási támogatás hektáronként 70 ezer forintja. Utóbbit általában a természetvédelmi területen gazdálkodók kapják – pályázni ötévente kell. Mivel a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi terület, ezért szinte biztos, hogy a pályázó ezt meg is kapja. Ezek mellé jár egy harmadik, 18 ezer forintos támogatás is. Így hektáronként közel 150 ezer forint biztos jövedelemről beszélhetünk. A konkrét esetben ez azt jelenti: az Avis'96 Bt. az elnyert 350 hektár után évente legalább 28 milliót kaphat tíz éven át, de ez évi 52,5 millióra is emelkedhet, ha a cég az agrár-környezet gazdálkodási támogatásra is sikeresen pályázik jövőre - írja az Index.

A portál az ügyben megkereste a Vidékfejlesztési Minisztériumot és a Nemzeti Földalapot, ahonnan későbbre ígértek választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.