Bejött a kormánykritika az RTL Klubnak

Sikeres az RTL Klub kormánykritikus Híradója, amely a kereskedelmileg legfontosabb 18–49 éves célcsoportban megelőzi a korábban piacvezető TV2-es Tényeket, de a teljes lakosság körében is fej fej mellett halad vele. Az állami média főhíradóját két és félszer kevesebben nézik, mint a kereskedelmi tévék hírműsorait. Az ATV pedig tör felfelé.

Az elmúlt hetek nézettségi adatai egyértelműen azt tükrözik, hogy az RTL Klub toronymagasan vezet a TV2 előtt. Október eleje, a Celeb vagyok, ments ki innen! című show elindítása óta a két kereskedelmi tévé között korábban is meglévő nézettségi olló tovább nyílt az RTL Klub javára, a TV2 főműsoridős nézettsége lényegében összecsuklott.

Olyannyira, hogy a TV2 kénytelen volt leállítani a saját celebshow-ját, áttervezni a műsorstruktúrát, de ez sem segített sokat a csatornán. Az RTL Klub főműsoridős nézettségnek átütő fölényét az is erősíti, hogy egyre többen nézik a vezető kereskedelmi tévé erőteljesen kormánykritikus híradóját, amely az RTL-t leginkább sújtó reklámadó júniusi elfogadása óta váltott hangnemet.

A TV2 Tények című hírműsora, amely főként rendőrségi hírekre alapul, konkurenciájánál pedig kevesebb közéleti hírről számol be, sokáig piacvezető volt a két legfontosabb célcsoportban, a kereskedelmileg preferált 18–49-es korosztályban és a teljes lakosságban is. Az RTL Híradó azonban a 18–49-es korcsoportban már előzi a Tényeket, de utóbbi a teljes lakosságban őrzi piacvezető pozícióját.

Az október 20-ával kezdődő héttől az RTL Klub Híradóját esténként átlagosan több mint 300 ezren nézték a 18–49-es korcsoportból, amivel a TV2 Tények nem tudja tartani a versenyt. Az utolsó három hétben a teljes lakosság körében mindkét híradót esténként átlagosan több mint egymillióan nézték. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint a híradó sikeréhez a tartalmi változtatás mellett az is hozzájárult, hogy a korábbi esti fél hetes kezdést hat órára hozták előre.

Lapunk azon kérdésére, hogy ha a kormány megszüntetné a reklámadót, akkor mérséklődne-e az RTL Híradó kritikus hangneme, Kolosi nemmel válaszolt. György Bence, a TV2 program- és hírigazgatója nem az elmúlt hetek adataira, hanem arra hívta fel a figyelmet, hogy a januártól november elejéig tartó időszakban a Tények a teljes lakosságban, a 18–49-es és a 18–59-es korosztályban is piacvezető a saját műsorsávjára vonatkozóan.

Azt is kiemelte, hogy az elmúlt hetekben egyre több ember néz hírműsorokat, az RTL Klub Híradója nem a Tényektől vett el nézőket, mindkét híradóra a korábbiaknál is többen kapcsolnak. Az állami tévé közhíradójának nézettsége jelentősen elmarad mindkét kereskedelmi csatornáétól. Amiatt is, hogy kormánypropagandát sugároz. A múlt héten az M1 Híradóját átlagosan 388 ezren nézték, az azt megelőző hét átlaga azonban 416 ezer volt, ami a hírműsor őszi legjobb eredménye.

Az állami híradó legutóbbi szakmai mélypontja a szerdai adás volt, amikor több mint húsz perc elteltével számoltak be arról, hogy Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte: ő az egyik személy, akit az Egyesült Államok korrupció gyanúja miatt kitiltott az országból.

Az elmúlt hetek nézettségi adatai azt mutatják, hogy az ATV politikai műsorait egyre többen nézik. Szerdán, Vida Ildikó beismerésének napján az ATV Egyenes beszéd című műsorát a teljes lakosság körében több mint 333 ezren nézték végig, miközben vele egy időben futó M1 Híradót 362 ezren. Ehhez hozzá kell tenni, hogy míg az állami tévé országos lefedettsége százszázalékos, addig a kábelszolgáltatóknál elérhető ATV-t a lakosság 88 százaléka tudja fogni.

Ehhez még érdemes azt hozzátenni, hogy amíg az ATV évente 2,5 milliárd forinttal gazdálkodik, addig az állami média jövő évi költségvetése meghaladja 70 milliárd forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.