A Fidesznek a kudarc is siker

Nagy magyar sikerként állítja be a kormány azt a GMO-szabályozást, amelyet az Európai Parlament szavazott meg.

A független szereplők azonban a környezet, illetve a GMO-mentes mezőgazdaság szempontjából inkább kudarcnak tekintik az új szabályok elfogadását. Mostantól a tagállami kormányok dönthetik el, beengedik-e a termesztésbe az egyes génmódosított haszonnövényfajtákat. Az Európai Parlamentben nagy többséggel elfogadott, tavasztól hatályos szabályokat a kormány a saját sikereként ünnepli. (A Fidesz. hu beszámolójának címe: Győzelem GMO-ügyben!) Ám a történet más szereplői nem osztoznak ebben a lelkesedésben.

Osztrák gazdák üzenete: nem a GMO-ra
Osztrák gazdák üzenete: nem a GMO-ra
Czika László / MTI

A Greenpeace honlapján a vezető anyag óva int attól, hogy örüljünk annak a rugalmasságnak, amelyet a szabályozás lehetővé tesz. A génkezelt növények termesztésének kérdése mostantól a kormányok és a GMO-multik egyedi alkuiban dől majd el, ami jelentős korrupcióveszélyt hordoz magában, és az átláthatóságot is nélkülözi. Ahogyan Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője elmondta: a biotechcégek szerepe túlságosan megnő az engedélyezési eljárásban, hiszen ők kezdeményezik a procedúrát, és az általuk benyújtott dokumentumok alapján döntenek a kormányok.

Nem tisztázódott az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerepe az engedélyezésben, és egyébként is megkérdőjelezhető a szintén a GMO-cégek anyagaiból dolgozó hivatal függetlensége. Nem kezeli az új szabályozás a határon átterjedő génszennyezések kérdését, a felelősség és a kártérítés szabályait sem. Márpedig az összes eddigi magyar vonatkozású GMO-botrány oka külföldi eredetű szennyezés volt, amelynek a kárait a magyar gazdák mellett mindig a magyar állam, vagyis a vétlen fél viselte – azaz itt valóban létező, súlyos és megoldatlan problémáról van szó –, és ez a mostani szavazás nyomán így is marad: a többség által támogatott szöveg föl sem veti ilyen esetben a kibocsátók, a vétkes nagyvállalatok felelősségét.

Mégse nyertek?

Magyarország kezdeményezi a génmanipulált szervezetek mezőgazdasági alkalmazását elutasító uniós tagországok összefogását, hogy az egész közösség GMO-mentes övezet legyen – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Elégedetlen az új uniós szabályozással az LMP is: szerinte az új szabályok éppen hogy növelhetik a GMO-k európai jelenlétét, ami az elvben GMO-mentes országok kockázatait is fokozza. Sallai R. Benedek, a párt gazdálkodással foglalkozó szakpolitikusa szerint a megnyugtató megoldás a teljes európai termesztési tilalom lenne, jelenleg ugyanis természetes úton (a virágporral) vagy az illegális vetőmag-kereskedelem révén is elszennyeződhetnek a GMO-mentes státuszukat fenntartani próbáló országok termőterületei.

Úgy tudjuk, az érveket részben Brüsszel is elfogadja, ezért várható, hogy az engedélyezési eljárás technikai kérdései még az idén újra napirendre kerülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.