Sieg Heil! és náci karlendítés a kézilabda-mérkőzésen

Nem elsősorban a játékosoknak szurkoltak szombaton a Békéscsaba-Debrecen női kézilabdameccsen a nézők, hanem inkább szélsőséges nézeteiknek adtak hangot. A szövetség vizsgálatot indított.

Legalább negyven rendőr állt kettős sorfalat szombat délután a békéscsabai sportcsarnok hazai szurkolóknak fenntartott bejáratánál. A teljes készültség már-már háborús viszonyokat idézett a viharsarki sportaréna környékén – írja a Népszava.

A helyi lila-fehér B-közép nagyon készült, de a közvetlenül a meccs előtt beengedett, tiszta feketébe öltözött debreceniek is. Az értelmes szónak és a normális szurkolásnak itt nem vagy alig volt terepe.

Az obszcén rigmusok taszítóak voltak, de a mélypontot a második játékrész derekán az jelentette, ahogyan a békéscsabai drukkereknek a zsidók deportálásában szerepet játszó egykori kassai rendőrparancsnok melletti kiállására – „Veled vagyunk, Csatáry Laci!” – a debreceniek válaszoltak. Félreérthetetlen náci karlendítés és több mint hangos "Sieg heil"-kiáltással tudatosították, hogy a szélsőséges gondolatok nem állnak távol tőlük sem.

Erre a mérkőzés közben sem a bírók, sem az meccs ellenőre nem reagáltak, sőt, a bajnoki összecsapásról szóló híradásokban sem olvasni erről semmit.

Ami a játékot illeti: a békéscsabai lila-fehér lányok lehengerlő fölénnyel, 34-22-re kiütötték a piros-fehér hajdúságiakat. 

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azonnali hatállyal vizsgálatot indít a szombaton rendezett Békéscsaba-Debrecen női NB I-es mérkőzésen történtek miatt.  A szövetség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében jelzi: az MKSZ - csakúgy mint minden jóérzésű ember - szégyenkezve és döbbenten áll a történtek előtt, és a leghatározottabban elutasít minden rasszista, kirekesztő magatartást, amelynek nincs helye a civilizált világban.

"Kézilabda-mérkőzéseken eddig sem volt szokás semmiféle gyalázatos viselkedés, és ígérhetem, hogy ezután sem lesz!" - kommentálta a történteket Vetési Iván, a szövetség elnöke, aki egyúttal hangsúlyozta: "Már utasítottam az illetékes bizottságok vezetőit, hogy alaposan, ugyanakkor a lehető legrövidebb időn belül vizsgálják ki, mi is történt pontosan Békéscsabán, és kik a felelősök. A vizsgálat eredményét természetesen azonnal nyilvánosságra hozzuk."

Fülöp Csaba, a békéscsabai klub gazdasági vezetője a beol.hu portálnak elmondta: a szurkolók még a találkozó előtt jelezték, hogy molinókat helyeznek ki. "A második félidő közepén én láttam, hogy megjelent az említett molinó a nézőtéren, és azonnal hívtam a biztonságiak vezetőjét, hogy intézkedjenek a levételéről, akik azonnal léptek, és elvették a molinót a drukkerektől" - tette hozzá.

Az internetes lapnak a szurkolók elmondták: ők a békéscsabai Előre régi szurkolójának, Csatáry Lászlónak, becenevén Csutaknak üzentek, aki jelenleg hajléktalan, így nem tud kijárni a meccsekre, de mindig szorít a lila-fehéreknek. Csutak most alkoholelvonóra készül, és azért üzentek neki a szurkolók a felirattal, hogy ebben az elhatározásában morálisan segítsék, támogassák. Hozzátették: a békéscsabai szurkolók és a klub is elhatárolódik a háborús bűnös Csatáry Lászlótól.

Hasonló eset történt augusztus 17-én az FTC-MTK labdarúgó bajnokin, ahol a ferencvárosi drukkerek egy csoportja "In memoriam Csatáry László" feliratot feszített ki a lelátón. Az MLSZ ezért 800 ezer forintra büntette meg az FTC-t.

A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.