Seszták paksi csatája

Az október 12-i önkormányzati választáson az egyik legnagyobb küzdelem Pakson lesz – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kedden a Duna-parti városban rendezett választási fórumon.

Paks a kormány támogatása nélkül nem létezik, és a mindenkori magyar kormánynak szüksége van Paksra – hangoztatta a tárca vezetője Kozmann György, a Fidesz paksi polgármesterjelöltje - egykori olimpikon kenus - mellett mondott kampánybeszédében.

Seszták Miklós szerint Paks ma nem ott tart, ahol kellene; egy szürke kisváros hétköznapjait éli. A város fejlődéséhez szavai szerint a kormánytámogatás és a kormánypárti megyei vezetés mellett fideszes önkormányzat is kell.

Az Erzsébet szálló rendezvénytermében, mintegy száz érdeklődő előtt a politikus "harcra" hívta a jelenlévőket, mint mondta, egy-egy paksi választókörzetben legalább 500 szavazat kell a győzelemhez. Ezért - mint mondta - nem elég, hogy a fórum résztvevői elmenjenek szavazni, minden jelenlévőnek még nyolc embert kell "hoznia" a választás napján.

Seszták Miklós Kisvárda példáját említette, ahová közlése szerint 1990 és 2010 között 200 millió forint fejlesztési forrás érkezett, 2010 és 2014 között, miután a Fidesz-KDNP átütő sikert aratott, 12 milliárd forint volt az adósságátvállalás és a fejlesztések értéke.
"Nem mondtam, hogy ha egy nem a mi politikai családunkból származó polgármester lesz, nem kap fejlesztési forrást, csak az nem mindegy, hogy mennyit és a mikor" - fogalmazott. Kérdésre válaszolva a KDNP alelnökeként cáfolta azt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt támogatna más jelöltet Pakson, a párt egyértelműen kiállt Kozmann György mellett - szögezte le.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.