Semjén csodát lát

Ha az egyházi iskolák ügye előre halad, akkor az ország ügye is előre halad - mondta Semjén Zsolt egy szentmisén.

A magyar állam pontosan ismeri az egyházi iskolák jelentőségét és szolgálatát, és tudja azt, hogy teljességükben kell elismerni azokat - emelte ki Semjén Zsolt a fővárosi Szent Benedek Iskolaközpont megnyitója előtti szentmisén csütörtökön.

A miniszterelnök-helyettes a XXII. kerületi Szent Lipót templomban úgy fogalmazott: az állam teljes mértékben biztosítja a vallás szabadságát, ugyanakkor mint közfeladatot ellátó intézményeket az államnak pontosan ugyanúgy kell finanszíroznia az egyházi iskolákat és intézményeket, mint a hasonló feladatot ellátó állami és önkormányzati intézményeket. Hangsúlyozta: meghozták azokat a törvénymódosításokat, amelyek megszüntetnek minden diszkriminációt, így az egyházi intézmények, és ez az iskola is, megkapja azt a finanszírozást, mint az összes többi, hasonló feladatot ellátó állami, önkormányzati intézmény.

Hozzátette, azért érezte úgy, hogy támogatni kell ennek az iskolának a létrejöttét, mert történelmi tapasztalatok azt mutatják, ha az egyházi iskolák ügye előre halad, akkor az ország ügye is előre halad. Semjén Zsolt szerint a Szent István-i tanulság úgy is megfogalmazható, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak. Az egyházi iskolákból és intézményekből olyan gyerekek és felnőttek lépnek ki, akik "Isten és ember iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek és ez hasznára válik mindenkinek" - fogalmazott.
A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy 1992 óta működtek együtt Habsburg Mihállyal az iskola érdekében, az iskola létrejöttét "ezer és ezer nehézség" akadályozta. "Az életünk története azonban csodák története és ennek az iskolának a léte, ez valóban csoda" - folytatta, megjegyezve: soha nem értette azokat az egyházellenes erőket, amelyek "eget-földet megmozgattak" annak érdekében, hogy megakadályozzák egy iskola létrejöttét.

A szervezők háttéranyaga szerint a XI. kerületi Mezőkövesd utcai régi, bezárt iskolaépületben hazai és - Habsburg Lotharingiai Mihály főhercegnek köszönhetően - nemzetközi összefogással, több mint 600 millió forintos beruházással alakították ki az intézményt, mely egy összesen 810 férőhelyes óvoda, általános iskola és gimnázium egyben. Az iskolaközpont az első tanévét 90 óvodással és 320 tanulóval kezdi meg. Ez az egyetlen katolikus gimnázium, mely 5 évfolyamos angol nyelvű képzést indított, vagyis az intenzív alapozó év után a tantárgyak egy részét angol nyelven tanulják a diákok, és az érettségivel felsőfokú angol nyelvvizsgát szereznek.
Az új épületben a legmodernebb multimédiás eszközök segítségével, korszerű nyelvi laborokban folyhat az oktatás, második nyelvként a spanyol, német és francia között lehet választani. Mivel a Krisztus Légiója Kongregáció számos országban van jelen a nemzetközi oktatásban, ezért a Szent Benedek Iskolaközpont magáénak tudhat egy írországi testvériskolát is - írták. Hozzátették: ezekben az osztályokban emelt óraszámban tanítják az informatikát, s a diákok automatikusan, ingyenesen vehetik majd kézbe az ECDL vizsgát. Az iskola állami finanszírozású, az oktatás ingyenes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.