Semjén magyarüldözést vizionál

– A Külhoni Magyarságért Díj politikai üzenete azt fejezi ki, hogy nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az elismerések budapesti átadásán.

– A nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetésnek három üzenete is van, egyrészt jelenti a nagyszerű emberek értékelését, másrészt az adott nemzetrész elismerése, jelzése annak, hogy a magyar állam figyel rájuk, szereti, az egyetemes magyar nemzet meghatározó részének tekinti őket – jelentette ki Semjén Zsolt.

Hangsúlyozta: a díjnak van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött magyarjaink kezét nem engedjük el.
A mostani kitüntetések politikai üzenete szándékolt és tudatos, ugyanis azok az "erdélyi barátaink" kapják az elismeréseket, "akiket koncepciós módon hurcoltak meg". Ezek az emberek magyarságukért üldöztetés szenvednek, és ezt azért csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon közéleti szerepet – fejtette ki Semjén Zsolt.

Kijelentette: világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét.
Semjén Zsolt kiemelte azt is, hogy akkor van megmaradás, ha a magyarság minden egyes nemzetrésze megmarad, ha elvész valamelyik, akkor "az egyetemes magyarság csonkul".

Az ünnepségen tíz Külhoni Magyarság Díjat adott Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Az elismeréseket a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományozza a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.

Idén kitüntetést kapott négy erdélyi politikus: Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere.

Tevékenységük méltatása mellett az is elhangzott, hogy Antal Árpád András ellen egy 2014 decemberi politikai nyilatkozata miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság bűnügyi eljárást kezdeményezett. Ezt 2016 májusában vádemelés nélkül zártak le. Mezei János ellen 2015 januárban indult korrupcióellenes ügyészségi vizsgálat, vádat emeltek ellene, de állítólagos tetteit azóta sem tudták bizonyítani. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen 2015 áprilisában az országos korrupcióellenes ügyosztály vizsgálatot indított.

A négy kitüntetett nem tudott jelen lenni az ünnepségen, a díjakat később veszik majd át.

Díjat vehetett át a Felvidéken élő egyetlen jezsuita szerzetes, Puss Sándor, aki a Nagyszombati Jezsuita Rendház tagja. Az atya egész életét a nehéz sorsú emberek megsegítésének és a fiatalság nevelésének, tanításának szenteli. Puss Sándor a kárpátaljai, ezerötszáz lakosú – felerészben magyar ajkú közösségben – Ráton gyermekotthont alapított jezsuita társaival.

Díjat kapott a felvidéki Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország) is.

Kitüntették Zelei Miklós írót, újságírót aki 1994-ben kezdte kutatni a második világháború végén a szovjet-csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét. A kettézárt falu anyagának gyűjtése során jelentős emberi jogi küzdelem bontakozott ki, hogy a rendszerváltás után is fennálló vasfüggönyt bontsák le, a faluban nyissanak határátkelőt. Ebben Zelei Miklós oroszlánrészt vállalt. Szelmencen 2005. december 23-án megnyílt átkelő.  

A díjhoz kapcsolódó méltatás szerint Zelei Miklós a kárpátaljai magyarságért, - a második világháború végén a szovjet-csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott - Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetének feltárásáért, a két falu közötti határ megnyitásáért végzett munkájáért vehette át.  

A díjátadó után a kitüntetett az MTI-nek elmondta, a véletlen hozta úgy, hogy Szelmenc történetével kezdett foglalkozni. Az 1990-es évek elején hallott először a faluról, majd 1994-ben odalátogatott, és a két falut elválasztó sorompónál állva eldöntötte, hogy megírja a történetet. Így született meg A kettézárt falu című dokumentumregény, amelynek hatására jelentős emberi jogi küzdelem bontakozott ki Ukrajnában, Szlovákiában, Magyarországon és a világon sokfelé annak érdekében, hogy Szelmencen a rendszerváltás után is fennálló vasfüggönyt bontsák le és a faluban nyissanak határátkelőt.

Kezdetben rajta kívül senki nem bízott abban, hogy bármilyen hatása lehet majd a munkájának. Ám végül 2005. december 23-án nemzetközi gyalogos-biciklis, reggel 8-tól este 8-ig nyitva tartó átkelő nyílt Szelmencen. Szelmenc történetének jelentése a többi között az, hogy "a legreménytelenebb küzdelmekben is érdemes felvenni a harcot", mert nincs előre megírva a kudarc - fogalmazott.

Zelei Miklós a két falu sorsát színdarabban is feldolgozta, a Zoltán újratemetve című mű ősbemutatója 2013-ban volt Zsámbékon, Vidnyánszky Attila rendezésében. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy augusztus 27-én ismét Zsámbékon adják elő a darabot.

Elmondta azt is, véleménye szerint probléma, hogy a határon túli magyar nemzetrészek nem ismerik egymás 1920 utáni történetét. A megismertetésben sokat tudnának segíteni a színházak, ha saját történeteikkel járnák egymás városait. Így fel lehet támasztani a valódi kulturális kapcsolatokat, ez kulturális népi diplomácia lenne - fűzte hozzá.

A Külhoni Magyarságért Díjban részesült Puss Sándor, az egyetlen felvidéki jezsuita szerzetes az MTI-nek úgy fogalmazott, bátorításként tekint a díjra, amely azt mutatja, hogy van értelme dolgozni. Hozzátette, az elismerés bátorításként hathat másokra is, hogy merjenek mellé állni, és elhiggyék, hogy fontos, amit tesz.

Puss Sándor a méltatás szerint 1989-ig titokban dolgozott szerzetesként Pozsonyban, majd később az Országos Onkológiai Intézetben segítette a haldoklókat. Egyetemi tanárként Pozsonyban, Budapesten és Nagyszombatban tevékenykedett. A kárpátaljai Ráton gyermekotthont alapított, jelenleg négy családi házban mintegy harminc gyerekről gondoskodnak. Könyveket ír és szerkeszt, a Jóindulat - Dobroprajnost' Polgári Társulás alapítója és vezetője. Rendszeresen adománygyűjtést szervez a rászoruló családok javára. Elmondása szerint az elődei adják az erőt a munkájához, hiszen a jezsuiták mindig bátrak voltak, sok köztük a vértanú, az áldozat.

Tevékenységei közül kiemelte a Csallóközben, Ekecsen létrehozott könyvtárat, amelyben elhunyt magyar papok és szerzetesek könyveit gyűjti össze. Beszélt arról is, hogy nemrég helyezték át Kassára, ahol megkeresték a környékbeli papok, hogy létrehozzanak egy egyházi iskolát, mivel 200 kilométeres körzetben nincs ilyen intézmény. Úgy néz ki, ez a terv nemsokára megvalósul - tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.