Semjén hazaárulózott, de az Index így is díjat nyert

Szalai Bálint, az Index újságírója vehette át az előző év legjobb oknyomozó újságírói tevékenységét elismerő Soma-díjat vasárnap - közölték az átadógálát követően a szervezők az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint két, a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszásságaival foglalkozó írásáért vehette át a szerző az egymillió forinttal, illetve egy S betűt formázó, Varga Tamás alkotta kisplasztikával járó elismerést.

Lőke András, a Soma Alapítvány kuratóriumi elnökének közlése szerint a 2002-es indulás óta nem érkezett ilyen kevés pályázat, ám nem is volt a művek általános színvonala olyan magas, mint ebben a hullámban. Megjegyezte, a 12 beérkezett pályamű fele olyan kitűnő írás vagy sorozat volt, amelyért „egyáltalán nem szégyelltük volna odaadni a Soma-díjat. Ez döbbenetesen magas, eddig soha nem tapasztalt" arány

A Göbölyös József „Soma" Alapítvány honlapján az olvasható: az elismerés célja emléket állítani Somának azáltal, hogy támogatjuk azt a műfajt, melyben ő a legaktívabb volt, a Magyarországon ma még gyerekcipőben járó tényfeltáró újságírást.

Semjén a cikk nyomán hazaárulást emlegetve tudatos torzítással vádolta meg az Indexet, amit Szalai aztán lerázott magáról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.