Selmeczi Gabriella sejti, ki tüntette el Gyurcsány szakdolgozatát

A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy vádaskodás és fenyegetőzés helyett végre tisztázza magát gyanús szakdolgozata ügyében, közölte Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője.

Selmeczi Gabriella közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Pécsi Tudományegyetem megállapítása szerint Gyurcsány Ferenc szakdolgozata már 2000 előtt eltűnt, és ha igaza van Gyurcsány Ferencnek abban, hogy az eltűnés bűncselekmény következménye, akkor a tettes nyilvánvalóan olyan ember, aki már akkor tudhatta, hogy közéleti szerepre készül.

"Ki tudhatott erről Gyurcsány Ferencen kívül?" – teszi fel a kérdést a Fidesz szóvivője.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozza: a Pécsi Tudományegyetem hivatalosan megállapította, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai oldalszám szerinti egyezést mutatnak Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával, viszont sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az egyetem rektora a plágiumgyanút a dolgozat hiányában.

A Fidesz szóvivője szerint emellett tény az is, hogy Rozs Szabolcs a kérdéses időszakban Gyurcsány Ferenc rokonságához tartozott, és hogy Gyurcsány Ferenc eddig csupán a "bolond lettem volna nem felhasználni" választ adta ezekre a véletlennek aligha nevezhető egybeesésekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.