Selmeczi: Két héten belül végtörlesztünk 700 milliárd forintot

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitel előtörlesztése jó üzenet a magyar gazdaságról a világnak és a piacoknak, mert növeli az ország iránti bizalmat - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kedden Budapesten.

A nemzetgazdasági tárca hétfői tájékoztatása szerint Magyarország a lejárat előtt, augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni a 2008-ban felvett IMF-hitelt. A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján felidézte: a baloldal 7,5 milliárd eurónyi hitelt hívott le a valutaalaptól, ami mai áron körülbelül 2200 milliárd forint, vagyis "ez az összeg ketyeg a bukott baloldal árcéduláján, ez a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájának az ára". Hozzátette, a Gyurcsány-Bajnai-kormány minden egyes hivatalban eltöltött munkanapja milliárdos kárt okozott az országnak.

A magyar állam még 2,2 milliárd euróval, körülbelül 700 milliárd forinttal tartozik az IMF-nek, azonban két héten belül az ország előtörleszti ezt az összeget - mondta Selmeczi Gabriella. Kifejtette: 2002-ben az első Orbán-kabinet úgy adta át a kormányzást, hogy csökkenő pályára állította a devizaadósságot, a baloldali kormányok azonban amit csak tudtak, elrontottak, és hitel nélkül a végén már képtelenek voltak működtetni az országot. Ráadásul úgy kötöttek szerződést az IMF-fel, hogy a kölcsönt a 2010-ben megalakult kormánynak kellett törlesztenie, méghozzá egy cikluson belül - fűzte hozzá a szóvivő.

Magyarország azonban ma már képes arra, hogy visszafizesse a baloldal hibáinak az árát, az előtörlesztéssel pedig azt üzeni, hogy egy önálló, saját erejéből boldogulni képes ország - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, aki szerint ezzel az ország lezárja a múltat, tovább tud lépni, a növekedésre, a családok és a vállalkozások támogatására lehet koncentrálni. Végre nem a törlesztőrészletekre kell spórolni, így nagyobb lesz az ország mozgástere - összegezte szavait.

Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője Selmeczi Gabriella szavaira reagálva kijelentette: 2014 márciusában egyébként is vissza kellett volna fizetni az utolsó részletet is. 2010 első félévében a szocialista kormány nem használta fel a kölcsön esedékes részét, hanem meghagyta tartaléknak - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ez lehetőséget adott volna az idő előtti törlesztésre.

Megemlítette azt is, hogy a kormány az IMF-hitelből fedezte az orosz tulajdonú Mol-részvénycsomag visszavásárlását, amely viszont azóta veszített az értékéből, ez pedig ugyancsak megdrágítja a hitel visszafizetését. Kiemelte továbbá, hogy az Orbán-kormány eközben az IMF-hitelnél drágább piaci hiteleket vett fel.

Bírálta a kormányzati lépést a Demokratikus Koalíció is, amely szerint a családok fizetik meg az IMF-hitel idő előtti törlesztésének árát. Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján - felidézve Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, amely szerint az IMF-hitel törlesztéséhez szükséges források rendelkezésre állnak - azt mondta, a pénz hitelből, állampapír-kibocsátásból áll rendelkezésre.

"Az IMF-láncot, (...) a szabadpiaci pénzláncra cseréljük" - fogalmazott a DK-s politikus, hozzátéve: mind a kettő függőséget jelent, utóbbi azonban sokkal drágább, az árát pedig minden magyar háztartás és család megfizeti a magasabb telefonköltségekben és áfában, banki költségekben. A DK szerint ez felesleges költség és teher, és a második Varga-csomagra nem lett volna szükség, ha Orbán Viktor nem folytatja az általa nemzeti gazdaságpolitikának nevezett politikát - mondta Bauer Tamás.

Az Együtt-PM szerint az Orbán-kormány úgy törleszti az IMF-hitelt, hogy egy másik, 14 milliárd forinttal nagyobb adósságba hajszolja bele az országot. Közleményük szerint a nemzetgazdaság megterhelése mellett észérvek nem szólnak. "Ez csak a rezsim propagandahúzása: Orbán Viktor megint át akarja verni Magyarországot, miközben újabb példáját adja a rossz kormányzásnak" - fogalmaztak közleményükben. A kormány döntését kampánylépésként értékelik, és megjegyezték: a kabinet azt elhallgatja, hogy a törlesztésére hitelt kell felvenni, amit ráadásul drágábban kap meg az ország a piacról.

Az Együtt-PM szerint az Orbán-kormány hozzánemértése, "rabló-romboló kormányzása" következtében ma 100 ezerrel kevesebben vannak alkalmazásban, mint 3 éve és közel másfél évig tart, míg valaki újra munkát talál. A gazdaság évek óta zsugorodik és idén is egy helyben toporog, az államadósság pedig történelmi rekordot döntött, pedig Orbánék még a jövő nyugdíjasainak 3000 milliárdnyi megtakarítását is "lenyúlták" - tették hozzá. "Az Orbán-kormány rosszabbul teljesít: ez a ciklus ráfizetés az országnak, csak a Simicska-birodalomnak nyereség." - írták, hozzátéve: 2014-ben azonban újra normális országgá teszik Magyarországot, ahol a kormányzás a többség érdekeit igyekszik érvényesíteni, "nem egy mohó üzleti kör érdekeit".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.