Selmeczi: a saját magunk lábán fogunk állni

A Fidesz szóvivője szerint a 2014-es költségvetési javaslat "egy jó gazda gondosságával készült el", mert nem szórja a pénzt és nem adósodik el.

Selmeczi Gabriella keddi budapesti sajtótájékoztatóján a parlamentnek hétfőn benyújtott előterjesztésről azt mondta: a jövő évi büdzsé gondoskodik a családokról, a gyermekekről és a nagyszülőkről is, hiszen a kiskeresetű családok adócsökkentését és a nyugdíjak vásárlóértékének emelését egyaránt garantálja.

Emellett jövőre is biztosított a pénzügyi rendszer stabilitása, továbbra is "a saját magunk lábán fogunk állni", a családok megélhetése pedig könnyebb lesz, köszönhetően egyebek mellett annak, hogy 2014 az első olyan év, amikor a rezsicsökkentés hatása teljes egészében érvényesül majd - sorolta a Fidesz szóvivője. Közölte: egészségügyre, oktatásra és közbiztonságra ugyancsak több pénzt fordítanak a következő évben, megőrzik a bérek reálértékét, sőt azok tartós emelkedésével számolnak, és továbbra is segítik a magyar kisvállalkozásokat.

A költségvetés a váratlan kiadásokra szintén fel van készülve, ami "2010 előtt messze nem így volt", mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok mindig úgy tervezték a büdzsét, hogy túlköltekeztek, eladósodással és megszorításokkal számoltak, "évről évre felélték a jövőt" - fogalmazott Selmeczi Gabriella. Hozzátette, hogy a mostani baloldali bírálók kormányzásuk alatt egyszer sem voltak képesek tisztességesen megtervezni egy költségvetést. "Úgy hagyták maguk mögött az országot, hogy 500 milliárd forintnak csak a hűlt helye volt az akkori költségvetésben" - mondta.

"Kitartunk amellett is, hogy az ország további erősödéséhez arányos és kölcsönös tehervállalásra van szükség" - zárta szavait a kormánypárti szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.