Segélyükért tüntetnek a tarnabodiak

Tarnabod önkormányzatának állami támogatásáért kezdett demonstrációt hétfőn a településen mintegy ötven helybeli, mert az önkormányzati kassza kiürült, és a szociális segélyben részesülők immár több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat.

A nyolcszáz lakosú község, ahol mintegy hatszázan élnek segélyből, azért nem tudja teljesíteni a kifizetéseket, mert a szomszédos Tarnazsadány-Tarnabodnak az intézményfenntartói társulás és a körjegyzőség működtetése okán felhalmozott hiánya miatt 6,8 millió forintos inkasszót jegyeztetett be a település számlájára.
Tarnabod úgynevezett önhiki - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó - támogatás iránti igényt nyújtott be az államkincstárhoz. A demonstrálók ennek soron kívüli pozitív elbírálását szeretnék elérni.

Július eleje óta nem fizették ki az önkormányzati dolgozók bérét és a 28.600 forintos szociális segélyeket sem. Ez utóbbi 107 családot, mintegy hatszáz embert érint. A pénz elmaradása következtében kenyérgondok jelentkeznek a családoknál - ismerte el Pető Zoltán (független) polgármester.

A történtekről tájékoztatta az illetékes minisztériumot és a térség országgyűlési képviselőjét, de - mint mondta - eddig semmilyen segítséget nem kaptak. Ebben a helyzetben fordult támogatásért az államkincstárhoz.

Ha nem kapnak segítséget, a jövő hónapban sem tudnak fizetni, hiszen az inkasszó alatt a település eddig tartozásának csupán a felét tudta le - mondta a polgármester, és békés tiltakozásra szólította fel az embereket az egész héten folytatódó demonstráció kezdetén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.