Se áram, se élmény - bezárt a dunaújvárosi fürdő

Pénteken határozatlan ideig bezárt a dunaújvárosi élményfürdő, miután az E.on kikapcsolta az áramszolgáltatást a létesítmény tulajdonosa, a CIB Ingatlanlízing Zrt. kérésére. Az ügy hátterében a pénzintézet és a dunaújvárosi önkormányzat konfliktusa áll.

A szerencsétlen sorsú dunaújvárosi élményfürdő története pénteken egy újabb szomorú fejezettel folytatódott: egyéves működés után lakat került a létesítmény ajtajára. Egyelőre nem tudni, meddig tart majd a kényszerszünet, annyi biztos, hogy a bezárásra azért került sor, mert az áramszolgáltató cég, az E.on Hungária Zrt. lekapcsolta a fürdőben az áramot.

Pedig a létesítmény tulajdonosa, a CIB Ingatlanlízing Zrt. nem maradt el a villanyszámlák befizetésével. Varga Ivett az E.on kommunikációs munkatársa kérdésünkre elmondta, az áram kikapcsolását maga a CIB kezdeményezte, márpedig ilyen esetekben a szolgáltató cégnek nincs lehetősége a mérlegelésre. Hozzátette, mivel a fürdőnek nincs számlaelmaradása, így a pénzintézet tulajdonosként bármikor kérheti a szolgáltatás újraindítását.

A pénteki esemény hátterében a CIB és a dunaújvárosi önkormányzat tulajdonában lévő Dunaújvárosi Vagyonkezelő (DVG) Zrt. közötti konfliktus áll. A dunaújvárosi önkormányzat még 2006-ban határozta el, hogy épít egy élményfürdőt, ám a beruházásra nem volt saját forrása, így a létesítmény egy lízingkonstrukció keretében valósult meg.

A négy évvel ezelőtti szerződés szerint a CIB 3,4 milliárd forintból építette volna fel az élményfürdőt, amelyet az elkészülte után a DVG Zrt. vett volna használatba, egyúttal megkezdte volna az évi 270 millió forintos lízingdíj fizetését. Az eredeti kontraktus szerint a város cége húsz éven keresztül fizette volna a lízingdíjat, az élményfürdő pedig csak 5,3 milliárd forint kifizetése után került volna a tulajdonába.

A négy évvel ezelőtti szerződésnek azonban éppen a legfontosabb pontjai nem valósultak meg. A DVG Zrt. 2009 nyarán ugyan birtokba vette az elkészült létesítményt, ám a szerződésszerű átadás-átvételre nem került sor, a vagyonkezelő nem is kezdte meg a lízingdíjak fizetését. Szabó József, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint ennek az volt a legfőbb oka, hogy a CIB 3,4 milliárd forint helyett több százmillió forinttal drágábban határozta meg az élményfürdő beruházási értékét, amit a város nem fogadott el.

– Nem fizetünk többet az eredetileg kialkudott árnál, mivel a beruházó a kivitelezés során eltért az eredeti tervektől, ráadásul kétéves csúszással építette meg a fürdőkomplexumot – érvel Szabó József.

A CIB viszont azzal vádolja a dunaújvárosi céget, hogy tavaly nyár óta jogszerűtlenül üzemelteti az élményfürdőt, a bevételekből kizárólag az üzemeltető részesül, ráadásul a DVG Zrt. nem járul hozzá valamennyi közüzemi számla kifizetéséhez. A fürdő tulajdonosa ezzel indokolja az áramszolgáltatás lekapcsolását, amit a DVG Zrt. vezetője egyértelműen nyomásgyakorlásnak minősített.

Az élményfürdő egyébként évek óta viták kereszttüzében áll. Sokan a létjogosultságát is kétségbe vonták, hiszen az idegenforgalmi létesítmény alig 800 méterre található a dunai vasműtől, de szabálytalan építkezés miatt (hónapokig jogerős építési engedély hiányában folyt a kivitelezés) a beruházót 257 millió forintos építési bírsággal is sújtották.

Szabó József úgy véli, a szembenálló feleknek célszerű lenne peren kívül megegyezniük a vitás kérdésekben, ám jelen helyzetben az tűnik valószínűbbnek, hogy az ügy a bíróságon folytatódik.

A dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő egy 2009. márciusi felvételen
2009-03-14 , Aquantis Élményfürdő, dunaújváros,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.