Se népszavazás, se gumiüzem Kaposváron

Nem épül használtgumi-feldolgozó Kaposváron, miután a város – kölcsönös megegyezéssel – felbontja a tervezett üzemről kötött szerződést a beruházóval, a Homatech Zrt.-vel.
A Csányi Sándor bankár érdekeltségébe tartozó cég áprilisban kötött megállapodást a kormánypártok által irányított várossal, hogy az önkormányzattól vásárolt telken 17 milliárd forintból gumifeldogozót épít. Az létesítendő üzem 50 embernek munkát, Kaposvárnak pedig évi 100 milliós adóbevételt ígért. A somogyi megyeszékhely lakói többször is tüntettek a tervek ellen, mivel szakemberek szerint egy ilyen gyár veszélyezteti a közelben élők egészségét.

Pintér Attila szocialista önkormányzati képviselő helyi népszavazást akart kikényszeríteni, ezért aláírásgyűjtést indított. Lapunk a helybélieket kérdezve próbálta felmérni a kezdeményezés támogatottságát, s mint arról írtunk, várható volt, hogy összegyűlik a szükséges 14 ezer aláírása referendum kiírásához, és a kaposváriak a elutasítják a beruházást.

A referendum-kezdeményezést végül 19 ezren írták alá, s ennek hatására a Homatech jelezte: eláll terveitől. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a beruházó visszalépését követően rendkívüli közgyűlést hívott össze, s a képviselők pénteken egyhangúan megszavazták a szerződésbontást a Homatech Zrt.-vel. Így nincs szükség népszavazásra, ami által város 20 millió forintot takarít meg.

A gumifeldolgozót egyébként a Homatech eredetileg Százhalombattán akarta megépíteni, ám a Pest megyei város sem fogadta be a beruházást.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.