Schwezoff Dávid Kunost is lemondatná

Haladéktalan lemondásra szólította fel Kunos Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója csütörtökön, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében.
Schwezoff Dávid azt írta: a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerénél vélelmezhetően törvényellenesen eltűnő százmilliók híre eddig is komoly feszültséget keltett. A BZSH vezetője kifejtette: a rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást, most azonban nyilvánosságra került, hogy Kunos Péter - Frölich Róbert tisztéből azóta menesztett főrabbival és szintén menesztett feleségével együtt - "a rendelkezésükre álló bizonyítékok elhallgatását akarták elérni".

A BZSH vezetője szerint olyan zártkörű pályáztatást készítettek elő, amelyben a később nyertes pályázó cég még be sem volt jegyezve. "A nagy kapkodásban csak 2 nappal később lett bejegyezve, mint ahogy Kunos Péter a pályázatot végül titokban kiírta" - tette hozzá.

Felidézte: Kunos Péter segítőit - Frölich Róbert rabbit és feleségét, Frölich Katalint - már menesztette a BZSH. "Kunos Pétert - lévén munkáltatója a Mazsihisz - csak felszólítani tudjuk, hogy ha maradt benne a tisztesség csöppnyi szikrája, akkor haladéktalanul mondjon le!" - írta nyílt levelében Schwezoff Dávid.

A BZSH 2014. november 8-án közölte az MTI-vel, hogy Schwezoff Dávid különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a budapesti Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. Akkor arról tájékoztattak, hogy a rendszer kiszervezett működtetésével különösen nagy vagyoni hátrány érhette a hitközséget.

Schwezoff Dávid hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak a zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatás miatt. A tiszta és átlátható gazdálkodás meghirdetett kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használják fel - fejtette ki.

Erre reagálva Frölich Róbert és Frölich Katalin hétfő este azt közölte: beperlik Schwezoff Dávidot, mert a BZSH világi vezetője jogtalanul szüntette meg jogviszonyukat. Visszautasították, hogy alaptalanul törvénytelenség elkövetésével vádolták meg őket.

Kunos Péter, a Mazsihisz vezetője keddi közleményében azt írta: minden gyanú alaptalan a Dohány utcai zsinagóga online jegyértékesítői és beléptetési rendszerére kiírt pályázat ügyében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.