Schmuck hálás Rogán Antalnak

Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának ügyvivője őszinte köszönetét fejezte ki Rogán Antalnak azért, mert a belvárosi polgármester kedden a nyilvánosság előtt jelentette be, hogy önálló képviselői indítvánnyal támogatja a Tisztelet Társasága 8 éve szorgalmazott elképzelését, mely szerint az időskorúakat is ugyanolyan védelem illesse meg a büntető törvénykönyvben, mint a fiatalkorúakat, vagyis szigorúbb büntetésre számíthat az, aki egy időskorú sérelmére követ el bűncselekményt.

Schmuck emlékeztet, hogy Rogán Antal kedden a Tisztelet Társasága rendezvényén, hatszáz klubvezető előtt jelezte: az új büntető törvénykönyv parlamenti vitájában képviselni fogja ezen javaslatot, és módosító indítványt nyújt be.

„Számunkra öröm és megtiszteltetés, hogy az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évében ilyen irányba módosulhat a szépkorúak érdekében a Büntető törvénykönyv. Bízunk benne, hogy ezen módosítást a kormány és valamennyi parlamenti párt frakciójában ülő képviselő támogatni fogja. Ezzel is üzenne minden szépkorúnak, hogy Magyarországon számíthatnak a társadalom legszélesebb összefogására politikai meggyőződéstől függetlenül” – áll Schmuck Andor köszönő levelében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.